Ma is kísért a falklandi háború
2012. április 2. 14:36
1982. április 2-án Argentína megtámadta az Egyesült Királyság egy távoli, az Atlanti-óceán déli részén fekvő területét, a Falkland-szigeteket. A lépés következtében egy rövid, de annál elkeseredettebb, 74 napos háború kezdődött, amely összesen 913 ember halálát követelte. A britek győzelmükkel bebiztosították a szigetek feletti uralmukat, ám a 30 éves évforduló feltépte a régi sebeket, s a dél-amerikai ország újra területi követelésekkel lépett fel Nagy-Britannia irányában. Elemzők szerint a brit hadsereg ma, 2012-ben képtelen lenne visszafoglalni a Falkland-szigeteket, amennyiben Argentína újból megszállná azokat.
A háború
Az argentin katonai junta 1982 tavaszán azt remélte, hogy a szigetek feletti szuverenitásának visszaszerzésével helyreállíthatja a gazdasági válság által megtépázott támogatását. A vezetőség szerint a sziget Argentínát illeti meg, mivel az 1800-as években Spanyolországtól megörökölte, de a Latin-Amerikához való földrajzi közelsége is a követelésüket támasztja alá.
A szigeteket 1833 óta igazgató Nagy-Britannia egy gyors döntést követően felvette a kesztyűt. Margaret Thatcher brit miniszterelnök nyilatkozata szerint a sziget a brit hagyomány része, s azzal számolt, hogy a helyiek nem fogják hagyni magukat. A Vaslady rögtön katonai erőket küldött a 12 ezer kilométerrel délebbre fekvő szigetekre. A harcok következtében 655 argentin és 255 brit katona vesztette életét, emellett három szigetlakó is odaveszett.
Az Argentínától mintegy 500 kilométerre fekvő Falkland-szigetekért zajló csata egy nyilatkozattal kezdődött, majd az Egyesült Királyság 28 ezer főből és 100 hajóból álló flottát küldött, míg Argentína 12 ezer katonát és mintegy 40 hajót irányított a 70 fős brit legénységet számláló szigethez. A brit légierő csak korlátozottan volt bevethető a tekintélyes távolság miatt.
Nagy-Britannia maga mögött tudhatta az ENSZ, a brit Nemzetközösség és az Európai Gazdasági Közösség támogatását, míg Argentína mögött többségében latin-amerikai országok és az el nem kötelezett államok álltak. Az Egyesült Államok kezdetben megpróbált közvetíteni a két ország között, ám a junta visszautasította a békeajánlatát, mire Alexander Haig brit külügyminiszter megtiltotta az Argentínával folyó fegyverkereskedelmet. Az USA végül anyagilag is támogatta brit szövetségesét, a francia hírszerzés pedig azt kívánta megakadályozni, hogy Argentína Exocet rakétákat szerezzen be a nemzetközi fegyverpiacokról.
Közben a háborúvá szélesedett konfliktus tovább folyt. South Georgia szigetét a brit sereg április 25-én foglalta vissza, míg a Királyi Légierő május 1-jén indította első légitámadását a Stanley repülőtérről. Az első nagyobb tragédiáról szóló hír már másnap megérkezett: a General Belgrano nevű argentin hadihajó 368 fős legénységével a hullámsírba merült. Két nappal később a britek rombolója, a HMS Sheffield egy Exocet rakétatalálat következtében került az óceán fenekére, a legénység 20 fős veszteséget szenvedett.
Hét héttel az argentin invázió kezdete után az első nagyobb méretű brit partraszállás május 21-én vette kezdetét San Carlos városában; a terv az volt, hogy onnan indítsanak támadást Goose Green és Stanley ellen. A Goose Greenért tartó csata éjjel-nappal folyt, a brit sereg óriási túlerőben volt, s végül sikerült megtörnie a latin-amerikaiak ellenállását. A győzelem San Carlos megtisztítását jelentette a brit erők számára, így megkezdődhetett a hosszú menetelés keleti irányban, Stanley felé; a katonák 54 kilogrammot cipelve masíroztak Kelet-Falkland tőzeglápjain keresztül. A végső támadásra a Stanley magaslat körül állomásozó argentin védelem ellen került sor. A dél-amerikaiak sorai megtörtek, s végül megadták magukat. Június 14-én a brit csapatok bevonultak Stanleybe, ezzel a város felszabadult.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
