Múlt-kor.hu

A bukott

Kádár rendszerének bukása az 1980-as évek során érlelődött, noha ennek a felszínen 1987-88-ig alig volt jele. Kádár János leváltását nem elsősorban előrehaladott életkora és erejének megfogyatkozása okozta. Azért tudott egyre kevésbé alkalmazkodni az új idők követelményeihez, mert a rendszer mélyülő válságának a kádári szocializmusmodell keretei között már nem volt megoldása.

A válság elmélyülésének legnyilvánvalóbb jele Magyarország rohamos tempójú eladósodása volt, amelyben igen nagy szerepe volt a Magyar Szocialista Munkáspárt (MSZMP) éppen Kádár által szorgalmazott döntéseinek. 1985-ben, az MSZMP XIII. kongresszusa előtt az első titkár úgy látta, hogy meghozta eredményét az a megszorító politika, amely az 1982-es mély pénzügyi krízisből való kilábalást szolgálta, s ezt követően lehetőség nyílik a növekedést ösztönző és egyúttal az egyensúlyt megőrző gazdaságpolitikai fordulatra.

Kádár mindennél fontosabbnak tartotta, hogy fenntartsák a vezetése alatt kiépült szocializmusmodell alapját jelentő jóléti legitimációt, s mindenekelőtt a nagyipari munkásság megrendült bizalmát szerezzék vissza. Érzékelte, hogy a felemás polgárosodáshoz vezető engedmények, a rendszer erősen korlátozott liberalizálása a politikai rendszer fenntarthatóságának határpontjához közeledik. 1986 végére egyértelművé vált, hogy a kádárizmus fenntartására szolgáló gazdaságpolitika csődöt mondott, súlyos adósságválság fenyegetett. Ennek megfelelően Magyarország nyugati gazdasági függése erősödött, a további liberalizáló reformok elkerülhetetlenek voltak. Kádár a hatalmat nem kívánta kiadni a kezéből, s a kormányzás feladatát olyan emberre kívánta bízni, akinek a politikai szilárdságában meg lehetett bízni.

A gazdaságpolitikai liberalizálás és a hatalom kézben tartásának kettős követelményét a nyolcvanas évek utolsó harmadában már különösen nehéz volt teljesíteni. A szovjetunióbeli változások, nevezetesen Mihail Gorbacsov hatalomra jutása nyomán megrendült a kádárizmus egy másik fontos legitimációs pillére is. Az SZKP 1985-ben megválasztott főtitkára éppen a kényszerű magyarországi változások idején, 1987-ben jutott el a peresztrojka (átépítés) és a glasznoszty (nyíltság) politikájának meghirdetéséhez, amivel nemcsak a gazdaságpolitikai változásoknak nyitott szabadabb utat, hanem a hatalom berkeiben egyre többek által sürgetett politikai-intézményi reformok lehetőségét is felvetette. Addig a magyar modell széles körű elfogadásának fontos tényezője volt a kádári „cinkos kikacsintás” gesztusa, annak az érzetnek a fenntartása, hogy a magyar vezetés elmegy a Moszkva által megszabott falig, sőt egyre tágítja a határokat.

Gorbacsov új politikája fölélesztette a reményt a magyar mozgástér kitágulására nemcsak a gazdaság, hanem a politika terén is. Kádár azonban éppen ez utóbbiban állt ellent a jelentős változásoknak. Sorsa továbbra is Moszkvától függött, ha nem is a korábbi módon. Gorbacsov nagyra tartotta őt reformista múltja, politikai képességei miatt, számos vonatkozásban követte is a magyar reformok példáját, de nem tekinthetett el attól, hogy a magyar pártfőtitkár egyre inkább kerékkötője lett a továbblépésnek. A kritika szabadságát kiszélesítő glasznoszty leleplezte, hogy a kádárizmus diktatórikus vonásai nem csupán külső kényszer következményei. Kádár látványos megöregedése, képességei feltűnő hanyatlása csak erősítette a társadalomban róla kialakuló egyre kedvezőtlenebb képet.

A teljes cikk a Múlt-kor történelmi magazin 2012. tavasz számában olvasható.

Előfizetek most

vagy

Emlékeztetőt kérek

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2019. ősz: Forró magyar őszök

Ízelítő a Magazinból

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra