Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

Négy és félezer éves templomot tártak fel Úrban

2012. február 28. 13:34 MTI

4500 éves sumér templomot tártak fel Irak déli részén Úr városában.

<

Husszein Rasid, az iraki Régészeti Hivatal vezetője szerint a templomot Kr. e. 2500 táján emelték. A Tel Abu Tabír régészeti helyszínen iraki és olasz régészek folytatnak ásatásokat, akik a szentély egyik falát, valamint az adott korból származó több sírt is feltártak - olvasható a The Archaeology News Network régészeti hírportálon.

Mint Huszein Rasid elmondta, több mint húszéves szünet után három külföldi régészeti expedíció is kapott engedélyt iraki ásatásokra. Amerikai archeológusok délen, Násziríja városa mellett folytatnak feltárásokat, ahol a legtöbb mezopotámiai építészeti emlék található. Egy további olaszországi expedíció pedig Asszíria második fővárosát, a Ninivétől délre eső Kalhut tárja fel.

Úr ókori sumér város, a bibliai hagyomány szerint ez volt Ábrahám szülővárosa. A több mint ötezer éve alapított várost az Eufráteszből induló csatorna vette körül, így a Perzsa-öböl legnagyobb forgalmú kikötőjeként ellenőrizhette a folyó kereskedelmét.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?


	Négy és félezer éves templomot tártak fel Úrban

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra