Eugenetikusoknak kellettek az oxfordi diákok
2012. február 22. 08:58
Az angliai bombázások elől menekülő oxfordi diákokat csábított át a tengerentúlra a Yale vezetősége a világháború idején. A neves amerikai egyetemet a szolidaritáson túl a fajnemesítés is motiválta.
Hitler diadalútja azzal fenyegetett, hogy a németalföldi államok és Franciaország után Nagy-Britannia is behódolhat. Ez a valós veszély késztette arra a Yale vezetőségét, hogy levelet írjanak az oxfordi egyetemnek. A nemrégiben alakult Yale Faculty Committee for Receiving Oxford and Cambridge University Children menedéket kívánt nyújtani a bombázások elől menekülő brit gyermekek számára. A szülők komoly dilemma előtt álltak: egyfelől szerették volna legalább gyermekeiket biztonságban tudni, de nehezen tudták elképzelni, hogy a család szétszakadjon. Végül 125 oxfordi növendék mondott igent a Yale nagylelkű ajánlatára.
Körülbelül ötezer gyermek keresett és talált menedéket az Egyesült Államokban, hatezren pedig Kanadába mentek a világháborús borzalmak elől. A Yale és az Oxford között köttetett egyezmény mellett történtek más, magánkezdeményezésű akciók is: az amerikai cégek közül a Hoover és a Kodak is felajánlotta a brit szülőknek, hogy biztonságban elszállásolják gyermekeiket a világháború idejére.
A Yale-re menekített diákoknak keserédes emlékeik vannak az Egyesült Államokban töltött időszakról. Állandó honvágyat éreztek, hiányoztak nekik családjaik, ugyanakkor kerek szemekkel csodálkoztak rá arra az új világra, amely rengeteg új lehetőséget kínált számukra. Szalutáltak a csillagos-sávos lobogó előtt, egy kicsit amerikaivá is váltak, de azért végig megtartották brit akcentusukat.
Többen azonban arra gyanakodtak, hogy vaj volt az amerikaiak füle mögött, s nem pusztán emberbaráti szeretetből mentették ki a brit nebulókat a Luftwaffe szorításából. A tamáskodók közt van Juliet Hopkins, aki később visszatért a tengerentúlra, s itt, a Yale-n fejezte be egyetemi tanulmányait. Arra a gyanúra, miszerint az eugenetika motiválta az amerikaiakat, sokan csak megvonták a vállukat, pedig pontosan ez történt – állítja.
A háború előtt a bal és a jobb oldalon is elfogadott nézet volt, hogy az egyes társadalmak a tisztább faj megteremtésével vészelhetik át az idők viharait. A Nagy-Britanniában élő eugenetikusok („fajnemesítők”) – köztük koruk legnagyobb elméi, így Bertrand Russell, George Bernard Shaw, William Beveridge, John Maynard Keynes, Marie Stopes – úgy gondolták, hogy akik nagyobb intelligenciával rendelkeznek, azoknak több gyermeket kell vállalniuk, míg a kevesebb értelemmel megáldottakat arra kell kényszeríteni, hogy kevesebb gyermeknek adjanak életét.
Feltűnő, hogy az ajánlat csak az Oxford és a Cambridge növendékeinek szólt – hangzik az érvelés, s ez különösen akkor nyer jelentőséget, ha hozzávesszük azt, amit John Fulton, a Yale orvosi karának munkatársa mondott: a bizottság reméli, hogy „legalább néhány értelmes gyermeket megment, mielőtt kitör a vihar.” A Cambridge visszautasította a patinás amerikai egyetem gáláns ajánlatát, mondván, azt úgy lehetne interpretálni, mintha csak egy különleges rétegnek jelentene privilégiumot.
Nem voltak alaptalanok a félelmek, az eugenetika ugyanis nagy népszerűségnek örvendett a világháború előtti Amerikában. Többen is félreérthetetlenül fogalmaztak, amikor a tiszta faj megteremtése került szóba; ott volt például a Yale-n oktató közgazdászprofesszor, az Amerikai Eugenetikai Társaság alapítója és első elnöke, Irving Fisher, aki ezt száz éven belül tartotta megvalósíthatónak.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
