Grandpierre K. Endre

2012. január 31. 16:16

Grandpierre K. Endre svájci felmenőkkel büszkélkedhetett, dédapja az Államszövetségből a 19. század első felében érkezett Erdélybe, ahol a német nyelv tanításából élt, a 48-as forradalomban pedig Kossuth mellett tevékenykedett. Az 1916-ban a vajdasági Hódságban született Grandpierre már fiatal korától igen sokrétű személyiség volt, az ifjúsági országos futóbajnok a budapesti egyetemen történelem szakon szerzett diplomát, azonban eleinte költőként ismerhette meg a nagyközönség. Fogadalom című verse az 1956-os forradalom során beolvasásra került a rádióban is.

Grandpierre leginkább a történelem azon oldalait igyekezett kutatni, ami vagy tabunak számított vagy korábban nem igazán foglalkoztak velük a történészek. Ezen tevékenysége miatt a kommunista kormányzat jelentősen háttérbe szorította, a „Fekete hóesés” című műve után pedig – amelyben azt bizonygatta, hogy Zrínyi Miklóst 1664-ben egy felbérelt vadkan, vagyis egy merénylő sebezte halálra – művei tiltólistára kerültek.

Egyik legnagyobb érdeme a Tarih-i Üngürüsz ismertetése és a köztudatba vétele. Jelentése: a magyarok története, ugyanis Grandpierre úgy vélte az eredetileg latin nyelvű krónikát Szulejmán szultán egyik tanácsadója mentette ki a székesfehérvári levéltárból, mielőtt az kigyúlt volna, a középkori magyar történelem felbecsülhetetlen irataival egyetemben. Török nyelvre való lefordítását Vámbéry Ármin hozta Magyarországra az 1860-as években. Grandpierre szerint a rejtélyes irat a magyar ősgesztának feleltethető meg. A magyarságkutató Csodaszarvasról készült írásaiban pedig a magyarság honfoglalását egyfajta visszaköltözésként értelmezi.

Főbb művei:

• Fekete hóesés (1970)
• Lajos király három halála és négy temetése (1989)
• A magyarok Istenének elrablása, avagy a magyar faj nagy elárultatása (1993)
• Gróf Zrínyi Miklós meggyilkoltatása (1997)
• Magyar ősidők csodálatos mondái / Kővárból kiáltó asszony (1998)
• Őshonos-e a magyar a Kárpát-medencében? (2005)