Egyre több a nankingi mészárlással foglalkozó mű

2012. január 18. 09:01

1937 telén a japán hadsereg megtámadta Nankingot, Kína akkori fővárosát, majd katonái több százezer embert válogatás nélkül legyilkoltak. A nankingi mészárlás a kínai-japán közös történelem legszomorúbb fejezete, kibeszélése azonban még várat magára: a holokauszttól és más világháborús eseménytől eltérően a brutális tömegmészárlás feldolgozására sokáig csak elvétve akadt kísérlet.

Ebben hatalmas fordulatot hozott az utóbbi évtized, amikor az új kínai generáció művészei által készített alkotások valósággal elözönlötték a piacot. Tavaly ősszel jelent meg a National Book Award-győztes író, Ha Jin angol nyelvű munkája, a Nanjing Requiem, amely a kínaiak megmentésére érkező külföldiek történetét meséli el. Decemberben volt először látható a kínai mozikban Csang Jimou filmje, a rekordösszeget felemésztő The Flowers of War, főszerepben a papot alakító Christian Bale-lel, aki gyermekeket és prostituáltakat véd a japán agresszoroktól.

Az erőszak és a gyász csak az utóbbi években lett központi téma. A hatalomra jutást követően a kommunisták a feledés fátylát borították az eseményre, mivel inkább a japán kormánnyal való viszony javításában lettek érdekeltek, segítendő a kínai gazdaság talpra állítását. S különben is: Nanking a nacionalista kormány székhelye volt, a mészárlás pedig nem illeszkedett a kínai történelmi narratívába, s minekután a kommunista vezetés nem tolerálta a tőle eltérő véleményeket, ezért csak nagyon kevés mű jelenhetett meg a történtekről.

Mao halála után a politikai környezet is megváltozott: Tokió és Peking között elmérgesedett a viszony, ezért Nanking is egyre inkább előtérbe került. A művészek viszont a pártvezetés cinkosaivá lettek, a kevés kivételtől eltekintve a nacionalizmus kezdte átitatni az 1937-es év szörnyű eseményeivel foglalkozó műveket. Ezen kivételek egyike a 2009-es City of Life and Death: a mainstreamtől való elhajlásnak ára volt, a japán katonákat humanizáló Lu Csuan rendező hazájában közellenséggé vált. A rendező azonban továbbra is kitart igaza mellett: „Hiszem azt, hogy a japánok emberi lények. Ez alapigazság”.