Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

A KGB megakadályozta a Wallenberg utáni kutatást

2012. január 16. 14:22 MTI

A volt szovjet titkosszolgálat, a KGB a múlt század kilencvenes éveinek elején megakadályozta a néhai Raoul Wallenberg svéd diplomata sorsával kapcsolatos levéltári kutatást - közölte Susanne Berger német kutató svéd külügyminisztériumi iratokra hivatkozva.

<

Wallenberg a második világháború idején mintegy húszezer magyar zsidót mentett meg menlevelekkel és azzal, hogy védett házakban helyezte el őket. A Vörös Hadsereg 1945 januárjában letartóztatta, és moszkvai közlés szerint 1947 júliusában kivégezték. Későbbi tanúvallomások és dokumentumok alapján azonban valószínűsíthető, hogy az állítás nem igaz.

Húsz évvel ezelőtt egy nemzetközi bizottságnak engedélyezték, hogy szovjet börtöndokumentumokat vizsgáljon meg, de mint a moszkvai svéd nagykövetség 1991 szeptemberi jelentéséből kitűnik, a KGB leállította a szovjet különleges levéltárban végzett kutatást. Erről Anatolij Prokopenko, a levéltár igazgatója tájékoztatta a svéd diplomatákat.

Vagyim Birstein, a nemzetközi Wallenberg-bizottsággal együtt dolgozó orosz kutató szerint a KBG közvetlenül azután állította le a kutatást, amikor olyan dokumentumokat talált, amelyen Raoul Wallenberg neve szerepelt.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?


	A KGB megakadályozta a Wallenberg utáni kutatást

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra