Múlt-kor.hu


	Azonosították a vikingek egykori "fővárosának" pontos helyét

Azonosították a vikingek egykori "fővárosának" pontos helyét

2011. október 26. 14:03 BBC News

Pontosan meghatározták az egykori viking főváros, Linn Duchaill helyét, miután több éves kutatómunka után végre sikerült feltárni a település erődjét.

A Castlebellingham mellett található Annagassan (akkori nevén Linn Duchaill) az egyik első viking település volt, jelentőségében és méretében az ír fővárossal, Dublinnal vetekedett. Az itt folyó régészeti feltárások megerősítették a korábbi feltételezést, miután kiásták a település határában állt 150 hektáros erőd alapjait. Az erődöt a vikingek valószínűleg 841-ben létesítették, miközben hajókat építettek és javítottak, kereskedelmet folytattak a sziget népeivel, majd leigázták őket.

Az intenzív terepmunka vezetője, Micheál McKeown elmondta, hogy a vikingek körülbelül másfél kilométert tehettek meg a Glyde-folyón, majd – a folyó és az Ír-tenger között – megépítették a természeti adottságoknak köszönhetően jól körülbástyázott erődjüket. „Dublin inkább kereskedővárossá fejlődött, míg Linn Duchaill a további inváziók kiindulópontja lett” – fogalmazott a történész. „Sok viking élhetett a településen, számuk 4-5 ezerre tehető, s kétszáz hajó is lehetett itt” – tette hozzá McKeown.

A tavaly augusztusi ásatások során hajószegecsek, kereskedéshez használt ezüstök és egy tömegmérésre alkalmas mérték került elő – ezek ma mind a dundalko Louth Megyei Múzeumban láthatók, azokkal a tárgyakkal együtt – rabszolgalánc, baltafej –, amelyeket a korábbi években találtak a területen. „Ez a hely a vikingek írországi tartózkodásának korai, a Dublin és Wexford megalapítása előtti időszakáról árulkodik” – mondta el Ned Kelly, az Ír Nemzeti Múzeum munkatársa a felfedezés kapcsán rendezett kétnapos konferencia alkalmával.

A vikingek Dublin megalapítása után hagyták el Linn Duachaillt. Szakértők szerint minderre azért került sor, mivel a Dundalk-öböl túl sekélyes volt, a Glyde-folyó megközelítése pedig a hullámok jóindulatától függött. Ennek következtében a hajók naponta akár kétszer is zátonyra futhattak, így könnyű célpontok jelentettek a sziget népei számára.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?


	Azonosították a vikingek egykori "fővárosának" pontos helyét

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2021. ősz különszám: Sorsok, Legendák, Küzdelmek

Ízelítő a Magazinból

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra