A német hátország tudhatott a holokausztról

2011. október 17. 15:31

Friedrich Kellner 940 oldalas naplója kommentárokkal, kivágott cikkekkel és megörökített beszélgetéseken keresztül mutatja be, hogy a háborús bűntettekkel kapcsolatban mennyi információ volt hozzáférhető az átlagos németek számára. Kellner eredetileg bírósági tisztviselő volt, aki az ötvenes évei közepén kezdte el írni a művét, melyben vall Hitler iránt érzett ellenérzéseiről, és abbéli reményéről, hogy Németország elveszti a háborút, valamint elmegyógyintézetekben történt rejtélyes halálesetekről, illetve zsidók tömeges meggyilkolásáról számol be.

A történészek szerint Kellner írásában egyedi látásmód bontakozik ki, ugyanis a szerző szociáldemokrata volt, aki megtagadta a náci párthoz való csatlakozást. Az 1885-ben született tisztviselő édesapja pék volt, majd harcolt az első világháborúban is. Később bírósági alkalmazott lett Laubach kerületi bíróságán.

„Döntő tényező, hogy ő nem egy értelmiségi volt, hanem egy egyszerű dolgozó, aki vidéken élt, és aki újságot olvasott. Áthatotta a méreg a történtek miatt” – húzta alá Sascha Feuchert, a Giessen Egyetem holokauszt irodalmát kutató egységének vezetője és egyben a kötetek társszerkesztője.

A napló 1941. október 28-án keletkezett bejegyzésében Kellner leírja, hogy egy katonától értesült arról tömeggyilkosságról, melynek során ukránok lőttek le zsidó nőket és férfiakat az SS parancsára. Kellner hozzátette, hogy „nincs olyan büntetés, amely elég kemény lenne ezeknek a náci vadállatoknak.”

„Kellner rájött, hogy többet lehet látni annál, mint amit mutatnak. Ez egy bizonyíték arra, hogy nem volt lehetetlen, talán nem is volt olyan nehéz keresztüllátni a dolgokon” – mondta el Feuchert. 1942. szeptember 16-án már ezt írta Kellner: „Az elmúlt néhány napban az utolsó zsidókat is elvitték a kerületünkből. Innen a Strauss és a Heinemann családokat. Megbízható forrásból hallottam, hogy az összes zsidót elviszik Lengyelországba, és SS-brigádok fogják őket megölni.”

Kellner a német veszteségekről is számításokat végzett, mivel nem voltak nyilvánosan hozzáférhető jelentések az elesettekről. A hivatalnok havonta körülbelül 30 ezer főre tette az emberi veszteség mértékét. A német hivatalnok nagy hangsúlyt fektetett az újságok dokumentálására is, ugyanis a különböző náci és nem-náci sajtótermékeket a jövő generációk számára akarta megörökíteni.

Mivel Kellner sosem álcázta magát náci szimpatizánsnak, ezért állandó megfigyelés alatt állt. A dokumentumok tanúsága szerint a tisztviselőt egyszer majdnem koncentrációs táborba vitték, de a hivatalnok vigyázott arra, hogy ne kerüljön bizonyíték az őt szemmel tartók kezébe. A hatvanas évek végén Kellner a naplókat az Egyesült Államokban élő unokájának, Robert Martin Scott Kellnernek adta, aki a jelenlegi kiadás társszerkesztője is.

Az unoka évtizedeken át harcolt a napló kiadásáért, de az amerikai és német kiadók nem akarták vállalni a megjelentetéssel járó anyagi kockázatot. Az értékes feljegyzésekre végül az idősebb Bush elnök figyelt fel, aki elnöki könyvtárában 2005-ben kiállította, így a dokumentum Németországban is a figyelem középpontjába került: Feuchert és csapata ötévnyi munkával kiadhatóvá tette a naplót, ellenőrizve Kellner forrásait és beszélgetőpartnereit. A megjelentetett írás hatalmas sikert aratott. „Ezek a nagyszerűen szerkesztett kötetek... minden német könyvtárban, és ha lehet, minden könyvespolcon ott a helyük” – írta a Der Spiegel.