Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

Elbeszélt emlékezet

2011. október 11. 17:24

A Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvány, az Életet az Éveknek Országos Szövetség, valamint a Prekog Pedagógiai Szolgáltató Intézet közös szervezésében Elbeszélt emlékezet címmel holnap konferencia keretében mutatják be az audiovizuális emlékgyűjtés során gyűjtött tapasztalatokat.

<

Az elmúlt esztendő egyik különleges, az Európai Unió támogatásával megvalósított hazai közoktatási szakmai programja a TÁMOP 3.2.9. Audiovizuális emlékgyűjtés című pályázat volt. Ennek keretében az ország közel száz közoktatási intézménye készítette fel pedagógusait és diákjait az ún. történeti interjúk készítésére, majd ezt követően országosan több mint háromezer interjú elkészítésével igyekeztek feltárni a résztvevők a hazánk történelmi közelmúltjával kapcsolatos társadalmi emlékezetet. E program koordinálója a Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvány volt, amely most a program végeztével szeretné az elért eredményeket minél szélesebb körben bemutatni, megosztani az érdeklődőkkel.

A rendezvény időpontja: 2011. október 12. 13.00 - 16.00
Helyszín: Budapesti Ipartestületi Kamara, 1077 Budapest, Wesselényi utca 73.

A program

13.00 – 13.10 Az Emlékpontok nyitófilmjének lejátszása
13.10 – 13.30 Mondd el, hogy tudjuk…! - Az Emlékpontok program rövid bemutatása. Előadó: Tallai Gábor, a Terror Háza Múzeum programigazgatója
13.30 – 14.00 A történetmesélés és az emlékáthagyományozás szerepéről. Előadó: Dr. Hegyesiné Orsós Éva, Életet az Éveknek Országos Szövetsége elnöke
14.00 – 14.15 Szünet
14.15 – 14.45 A TÁMOP 3.2.9. Audiovizuális emlékgyűjtés című program lebonyolításáról – Egy a programban részt vevő intézmény munkatársainak beszámolója, majd ezt követően beszélgetés, a felmerülő kérdések megválaszolása.
14.45 – 15.15 Az interjúk felhasználása a történelemoktatásban - Az elkészült oktatófilmből bejátszott részletek megtekintése
15.15 – 16.00 Akik már elmondták… - Pódiumbeszélgetés a programban interjút adó személyekkel, részt vevő pedagógusokkal, diákokkal

www.emlekpontok.hu

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?


	Elbeszélt emlékezet

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz különszám: Mesés mítoszok és kivételes teljesítmények

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra