Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

Pozsonyban is lesz "Terror Háza"

2011. október 7. 11:47 MTI

Budapest és Berlin után nemsokára a szlovák fővárosban is lesz egy múzeum, amely a kommunizmus bűntetteire emlékezteti az oda látogatókat.

<

Az Új Szó című szlovákiai magyar napilap csütörtökön azt írta, hogy a szlovák kormány már tudomásul vette a kulturális minisztérium és a kormányhivatal jelentését, melynek értelmében létrehozzák a kommunizmus és az önkényuralmi rendszerek múzeumát. Az új intézmény a Nemzeti Emlékezet Intézetének (ÚPN) részeként működik majd. A tervek szerint ideiglenesen a Váralján, a Szlovák Nemzeti Múzeum Zizka utcai termeiben kapna helyet a kiállítás, abban a Brdmer-kúriában, ahol jelenleg a régészeti múzeum és a Szlovákiai Magyar Kultúra Múzeuma is székel. Ez az ideiglenes állapot csak addig tartana, amíg a kormány "elszállásolja" a Nemzeti Emlékezet Intézetét, annak ugyanis még mindig nincs saját épülete.

A kulturális minisztérium szerint a debütáló tárlat egy év alatt készülhet el, ha időben megkapják a szükséges pénzt. Hogy mennyibe kerül a 92. szlovákiai múzeum megnyitása, a tárca egyelőre nem tudja. Az új múzeum az 1948 és 1990 közti időszakot, Csehszlovákia kommunista éveit dolgozza fel. Rudolf Chmel javaslatára a fasiszta szlovák állammal, az 1939 és 1945 közti időszakkal is foglalkozik majd a kiállítás.

"Célunk, hogy a múzeum emlékeztesse az embereket azokra a nehéz időkre, amelyben éltek, felnőttek, és amelynek maguk is szereplői voltak akár döntéshozóként, akár áldozatként áll a kulturális tárca indoklásában" - nyilatkozta a politikus.

A kommunizmus és az önkényuralmi rendszerek múzeumának létrehozása négy lépésből áll majd. Rudolf Chmel miniszterelnök-helyettes feladata a Nemzeti Emlékezet Intézetéről szóló törvény módosításával kieszközölni, hogy az intézet muzeális tevékenységet is folytathasson.

Az ÚPN fenntartója gondoskodik a múzeum megalapításáról, a pénzügyminisztérium elkülöníti az anyagi keretet, végül a Szlovák Nemzeti Múzeum igazgatója kiüríti a régészeti múzeum termeit. Az új intézmény kezdetben két belső alkalmazottal dolgozik majd, a munkatársak száma fokozatosan nőhet.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?


	Pozsonyban is lesz "Terror Háza"

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra