„Dolgozni tisztességgel”, tűzte zászlójára, azaz címerére Kégl György, akinek magánéletéről keveset tudunk, csak szorgos munkájának eredménye hirdeti nevét Székesfehérváron, ahol utcát neveztek el róla.

A Kégl család Pozsonyból származik; itt Kégl Mihály gyógyszerészként tevékenykedett, és 1623-ban II. Ferdinánd királytól címeres nemeslevelet kapott. Utódja, Kégl Gáspár a helyi evangélikus közösség meghatározó tagjaként az I. Lipót császár idején lezajlott felekezeti üldözés során – dacolva a megtorlással – a pozsonyi Lőrinc-kapu melletti házát felajánlotta istentisztelet tartására (1682. július 27.). S bár két nap múlva a gyülekezést nagy visszhanggal betiltották, többek között ennek hatására az evangélikusok templomot építhettek a külvárosban.

Kégl György sokkal visszafogottabban, ám mégis sokat tett a közjóért. A család mint uradalmi bérlő költözött a Dunántúlra, s Kégl György hamarosan – az 1870-es évek elejétől – Fejér megye országgyűlési képviselője lett. Nagy összegű adományából (100 000 forint!) megkezdődött a helyi kórház felépítése, amely 1900-ra el is készült, és tiszteletére Szent György Kórháznak nevezték el.

A Székesfehérvárról Lovasberény felé vezető úton elterülő Csala-puszta a középkorban a Csákok birtoka, majd a csókakői váruradalom része volt, a XVII. századtól pedig a Nádasdy birtokokhoz tartozott, s kis létszámú bérlőkből álló közösség lakta. A birtok egy ideig gróf Nádasdy Mária tulajdona volt, aki férjével, gróf Brigido Pállal a XIX. század elején még gazdálkodást folytatott a területen, többek között vízimalmot működtetett itt. Később nádasdi és fogarasföldi Nádasdy Júlia grófné kezébe került, akitől Kégl 1873-ban 390 000 forintért vásárolta meg a pusztát.

A Velencei-hegységig elnyúló és a Császár-patakkal határolt páratlan szépségű, negyven hold nagyságú terület még így, elnéptelenedve is magával ragadta a képviselőt és családtagjait, akik egy visszafogott, az úri kényelmet és a hosszabb itt tartózkodást kínáló kastély, egyben meghitt otthon felépítésére szánták el magukat. Mint ahogyan azt a korabeli sajtó is közli: „A bennlakó család szükségleteihez mérten terveztetett, s minden luxus mellőzésével bírja mindazon helyiségeket, a melyek egy vendégszerető jómódú magyar úri család háztartásához és társadalmi életéhez szükségesek.”

A teljes cikk a Múlt-kor történelmi magazin 2011. ősz számában olvasható.