Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

A zsidó naptár előfutárára találtak a Holt-tengeri tekercsek között

2011. augusztus 8. 09:57

A számos felfedezésre vezető Holt-tengeri tekercsek újabb rejtélyére derült fény, ugyanis egy kutató megtalálta bennük a ma használt izraelita naptár elődjét.

<

Helen Jacobi a 4Q318 számon nyilvántartott és az Izraeli Régiségügyi Hivatalban tartott, kétezer évvel ezelőtt lejegyzett tekercs kapcsán megdöbbentő felfedezésre jutott. A Manchesteri Egyetem kutatója szerint az ugyanis egy olyan naptárt rejt, amely révén akár napjainkban is kiszámítható a Hold állása a zsidó kalendárium alapján, így az az izraelita naptár előfutárának is tekinthető.

Jacobus szerint az arámi nyelvre lefordított babiloni hónapnevek megegyeznek a zsidó kalendárium hónapjainak elnevezésével. A naptárat egy úgynevezett ómen-szöveg követi, amely a Hold zodiákusjelei alapján jósol. A kutató közölte, hogy a szövegek archaikus stílusban íródtak, valamint, hogy a naptár kapcsolódik a görög-babiloni zodiákus kalendáriumokhoz, a Ptolemaidák Egyiptomában, valamint a görög földön kifejlesztett naptárrendszerekhez is. Jacobus szerint felfedezése sokban segíti a zsidó naptár történetének, valamint az ősi kalendáriumoknak, asztrológiának és asztronómiának megértését.

A kutatónő cikke a Biblical Archaeology Review hasábjain jelent meg.

A babiloni eredetű ómen-szövegek általában egy égi jelenséghez rendelnek egy jelentős földi eseményt, mivel Babilon ókori lakói úgy hitték, hogy az istenek jelek, égi és földi jelenségek által szólnak az emberekhez.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

A zsidó naptár előfutárára találtak a Holt-tengeri tekercsek között

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra