Liszt elfeledett Rekviemje

2011. június 29. 09:24

Liszt spirituális fogantatású zenéje egészen az 1820-as években komponált, de elveszett Tantum ergóig nyúlik vissza - olvasható Kaisinger Rita tanulmányában. 1861-es Rómába költözésével azonban új, sokkal intenzívebb korszak vette kezdetét egyházi kompozícióinak terén, elsősorban az oratórium műfajban. Négy év leforgása alatt, 1862 es 1866 között komponálta a Szent Erzsébet legendát és a Krisztus oratóriumot. 1869-ben a lengyel témájú, befejezetlenül maradt Szent Szaniszló oratórium vázlataihoz fogott hozzá, amelyen kisebb-nagyobb megszakításokkal egészen haláláig dolgozott.

A három oratórium Liszt spirituális világának három különböző aspektusát ragadja meg. A Krisztus oratórium grandiózus tablói a keresztény hit egyetemességének üzenetét közvetítik. A Szent Erzsébet legenda a magyar születésű, ám hozzá hasonlóan idegenben nevelkedett szent életén és csodatételein keresztül hódolat a magyar szellemi örökség előtt. Az első lengyel szent, a 11. században élt vértanú püspök legendáján alapuló Szent Szaniszló oratórium pedig tiszteletadás a zeneszerző életében 1847-től meghatározó szerepet betöltő Carolyne von Sayn-Wittgenstein hercegné lengyel származásának. A Liszt- irodalom sokáig úgy tartotta, hogy a hercegné volt az, aki a II. Boleszláv uralkodása alatt mártírhalált halt krakkói püspök életét a Mester figyelmébe ajánlotta.

A felvétel alapjául szolgáló fennmaradt források közreadója, Paul Munson amerikai zenetudós azonban a librettó keletkezéstörténetéről írott tanulmányában kimutatta, hogy a témát valójában maga a zeneszerző választotta. Liszt Ferenc 1869-ben először Lucjan Siemieński lengyel írót kérte meg, hogy szövegkönyvet készítsen Szent Szaniszló életéről és vértanúságáról. A Szent Erzsébet legenda 1869. áprilisi bécsi bemutatójának sikerén fellelkesülve ugyanis azt tervezte, hogy két további oratórium komponálásával trilógiává egészíti ki a Legendát. Az egyik oratórium Szent Szaniszló mártíriumát, a másik pedig Szent István magyar király életét dolgozta volna fel. Utóbbi irodalmi alapjául egy Jókai-novella szolgált, amelynek versbe szedendő szövegváltozatát a zeneszerző a Szent Erzsébet legenda német fordítójára, id. Ábrányi Kornélra bízta. A tervezett két oratórium német fordítása Peter Corneliusra várt.

Lengyelország védőszentjét, Szent Szaniszlót II. (Merész) Boleszláv lengyel király javaslatára II. Sándor pápa 1072-ben nevezte ki Krakkó püspökévé, miután elődje, Lamberto Zula meghalt. A püspök azonban a királyt kicsapongó élete miatt sokszor megfeddte. Boleszláv ezért hamis tanúk által megrágalmazta őt, de Isten csodával mentette meg a püspököt az alaptalan vádaskodástól. Intelmeit a király továbbra sem hallgatta meg, ezért végül az egyházból kiközösítette. Dühében a király a Szent Mihály-templom oltáránál misézés közben ölette meg Szaniszlót. Ráadásul mint felségárulót megcsonkították, kezét-lábát levágták, végtagjai azonban csodálatos módon újra összeforrtak.

A Szent Szaniszló szövegkönyvének megzenésítéshez Liszt csak 1874-ben fogott hozza, miután előtte kétszer is átdolgoztatta a librettót. Ekkor az első jelenetet komponálta meg. Ezt követően még csaknem tíz átdolgozást ért meg a szövegkönyv különböző költők és színpadi szerzők tollából, akiket többnyire a hercegné leánya, Marie von Hohenlohe közvetített. Az idősödő, egyre hanyatló egészségű művész túlterhelt életmódja mellett, amely a tanítás, az utazások, a fellépések, a zenei élet szervezése és a gyakran megszakított komponálás között oszlott meg, nem mozdította előre a végleges szövegváltozat kidolgozását Sayn-Wittgenstein hercegné még a szokásosnál is aktívabb szerepvállalása sem, aki a lengyel témát különösen a szívén viselte.

1882 decemberében azonban ismét új lendületet vett a kompozíciós munka, amikor Liszt a Szent Szaniszló-legenda egy másik változatával ismerkedett meg – ezúttal is a hercegné lányának köszönhetően. Az addigi librettó három utolsó jelenetét ekkor elhagyta. Helyettük zenekari közjátékot tervezett a bűnbánó Boleszláv király karintiai zarándoklatának aláfestésére a végső verzió negyedik jelenetében. Az új zárójelenetben a megtért királynak az 1881-ben eredetileg alt vagy basszus szólóra és zongora-, illetve orgonakíséretre komponált 129. – De profundis – zsoltár meghangszerelt változatát szánta bariton szólóra, az 1863-as keltezésű Salve Polonia című zenekari művet pedig Interludiumnak nevezte át. Végül a kórusra és zenekarra komponált Salve Polonia tétel zárta a művet, amely azonban nem tévesztendő össze a korábbi zenekari kompozícióval.

A zeneszerző halálának idején tehát a Szent Szaniszló oratóriumnak csaknem a fele elkészült: a még 1874-ben komponált első jelenet, ami zenekari bevezetőt, két kórustételt, néhány recitativót és egy mezzoszoprán áriát tartalmazott, valamint a nyolcvanas években komponált negyedik jelenet, melynek egy rövidebb és egy hosszabb tételből álló zenekari interlúdiuma végül két lengyel nemzeti himnuszon, a Boże, coś Polskę és a Jeszcze Polska nie zgineła himnuszon alapul – utóbbi Lengyelország jelenlegi nemzeti himnusza valamint a már említett latin De profundis zsoltár orgonakísérettel és a Salve Polonia (lengyelül Niech żyje Polska) zárókórus. Utóbbi kettő egyúttal Liszt végső zeneszerzői gondolatait is reprezentálja, amennyiben élete utolsó telén dolgozott rajtuk és halála előtt hét héttel küldte el kiadójának, de végül csak a zsoltár jelent meg nyomtatásban. Az oratórium második és harmadik jelenetét Liszt soha nem fejezte be, legalábbis a Liszt-levelezésben elszórt néhány utaláson kívül ennek nincs nyoma.

A Szent Szaniszló-legenda két szélső jelenetének keletkezési ideje 17 esztendőt ível át. Az egyes tételek szemleletesen tükrözik azt a stiláris változást, amely Liszt művészetében e csaknem húsz esztendő alatt végbement. Azon túl, hogy élete utolsó két évtizedében ez volt a legmonumentálisabb mű, amelyen dolgozott, befejezetlensége ellenére az érett Liszt zenéjében a Szent Szaniszló oratóriumban követhető leginkább nyomon az a kompozíciós út, amelyen az abbé-zeneszerző a római korszak egyházi stílusának modális-kromatikus szintézisétől az egyre rövidebb lélegzetű kései művek szikár disszonanciáinak jövőbe mutató próféciájáig eljutott.

A Fidelio Média kiadásában megjelent duplalemezes album exkluzív kivitelben, 24 oldalas magyar–lengyel–angol nyelvű kísérőfüzettel és benne a teljes szövegkönyvvel kerül a lemezboltok polcaira.