Háborúban elnyert függetlenség: Szlovénia és Horvátország önállósulása
2011. június 28. 08:11 MTI
Húsz éve, 1991. június 25-én két jugoszláv tagköztársaság, Szlovénia és Horvátország parlamentje elfogadta a szuverenitásáról és függetlenségéről szóló nyilatkozatot, s ezzel megkezdődött a jugoszláv föderáció alkotóelemeire hullása.
Egy sosemvolt föderáció bukása
Az első világháború után létrejött Szerb-Horvát-Szlovén Királyságban (1929-től Jugoszlávia) kezdettől fogva jelen voltak a nemzetiségi ellentétek. Az 1941-44-es német megszállás során Joszip Broz Titónak, a partizánok vezérének sikerült egyesítenie a délszláv nemzetiségeket az ellenállási harcban, majd az 1945 novemberében kikiáltott Jugoszláv Szövetségi Népköztársaságot (1963-tól Jugoszláv Szocialista Szövetségi Köztársaságot) hat tagállam alkotta: Szerbia (az autonómiát élvező Vajdasággal és Koszovóval), Horvátország, Szlovénia, Bosznia-Hercegovina, Macedónia, valamint Montenegró (Crna Gora). A kelet-európai szocialista országok közül Jugoszláviának különleges megítélést biztosított, hogy nem állt erős szovjet befolyás alatt, s a szovjet úttól eltérő, ún. önigazgató szocialista rendszert épített ki.
Tito 1980-ban bekövetkezett halála után a vezetést kollektív államfői testület vette át. A köztársaságoknak szinte korlátlan politikai autonómiát biztosító decentralizáció miatt egyre kevésbé érvényesült a központi akarat, s az ország egyre mélyebben süllyedt a gazdasági válságba. A szerb politika irányát 1986 után a nacionalista húrokat pengető Slobodan Milosevic határozta meg, aki fő céljának a koszovói "albán nacionalizmus" elleni küzdelmet és Nagy-Szerbia megteremtését tekintette.
A törésvonalak 1988 végére egyre mélyültek: a szlovén és a horvát köztársasági parlament elutasítása miatt a szövetségi törvényhozás addig példátlan módon nem fogadta el az 1989-es költségvetést. Horvátország és Szlovénia a politikai pluralizmusban, a demokrácia kiszélesítésében és a radikális, piacorientált reformokban látta a kiutat a válságból, a Jugoszláv Kommunisták Szövetsége (JKSZ) viszont 1990. januári rendkívüli kongresszusáig mereven elvetette a többpártrendszert.
A tagállamok közül elsőként a legfejlettebb köztársaságban, Szlovéniában kezdődtek meg a piacgazdaság bevezetését célzó reformok, a privatizáció és a demokratizálódás. A belgrádi vezetés, hogy megleckéztesse a szlovéneket, 1988 nyarán hadititkok kiszivárogtatásának vádjával perbe fogta a Mladina című liberális lap újságíróit, az akció azonban visszájára sült el: Ljubljanában több tízezren tüntettek a koncepciós per ellen. 1989 elejétől sorra alakultak a szlovéniai ellenzéki szervezetek, a szlovén kommunisták felvetették kiválásukat a JKSZ-ből, s megjelent Jugoszlávia első ellenzéki sajtóterméke, a Szlovén Demokrata Szövetség lapja.
A szlovén parlament 1989 szeptemberében alkotmánymódosítással a köztársasági törvényeket a szövetségiek fölé helyezte, deklarálta Szlovénia szuverenitását és jogát a jugoszláv föderációból való kilépésre, s december 7-én megalakult az ellenzéki szervezeteket tömörítő Szlovén Demokratikus Ellenzék (DEMOS). 1990 januárjában a Szlovén KSZ kilépett a JKSZ-ből, felvette a Demokratikus Megújulás Pártja (ZKS) nevet, márciusban pedig az alkotmány módosításával a köztársaság elnevezése Szlovén Köztársaság lett.
A szlovéniai demokratikus jogállam megteremtésén nagyot lendítettek az első szabad, demokratikus és többpárti választások, amelyeket 1990. április 8-án és 22-én tartottak. 17 párt jelöltjei mérették meg magukat, s a parlamenti helyek abszolút többségét (55 százalék) a független szlovén állam megteremtésével kampányoló jobbközép ellenzéki koalíció, a DEMOS szerezte meg. Az egyidejűleg megrendezett elnökválasztás győztese Milan Kucan, a Demokratikus Reformpárt (a Demokratikus Megújulás Pártjaként alakult volt kommunista párt) jelöltje lett. Május közepén megalakult Lojze Peterle vezetésével az új kormány, amely a konföderatív jugoszláv állam megteremtését tűzte ki céljául.
1990. július 2-án az új ljubljanai parlament deklarálta Szlovénia teljes állami szuverenitását, majd októberben a köztársaság új alkotmányával ellentétesnek nyilvánított harminc szövetségi törvényt. Az 1990. december 23-i népszavazáson a választásra jogosultak 88 százaléka Szlovénia függetlensége mellett foglalt állást. 1991 februárjában a szlovén parlament megszavazta azt az alkotmánymódosítást, amelynek alapján Szlovénia átvette a jugoszláv államszövetségre ruházott állami jogokat, s döntött a Jugoszláviától történő elválásról is. A parlament 1991 májusában újabb alkotmánymódosítást hajtott végre, amely szerint a szlovén hadseregbe történő behívások és a tartalékosok mozgósítása a szlovén katonai vezetés hatáskörébe tartozik. Ezáltal Szlovéniában megszűnt az általános hadkötelezettségre, nemzetvédelemre és fegyverbehozatalra vonatkozó szövetségi törvények hatálya.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
