Kedves Olvasó,

A történelemben az a legszebb, hogy hétköznapjaink minden egyes eltelt másodperce rögvest a múlt kitörölhetetlen részévé válik. Ha úgy vesszük, folyamatosan a múltban élünk – csak kevéssé tűnik fel. Hosszú időnek kell eltelnie ahhoz, hogy ráébredjünk: korábban a történelem aktív részesei voltunk. Vannak talán néhányan, akik képesek megragadni a pillanatot, de többségünk hétköznapjait – valljuk be – egészen más tölti ki.

Amikor olyan történettel találkoztam, mint Henryk Sławik és id. Antall Józsefé, akkor azonnal felteszem magamnak a kérdést: vajon ők tisztában voltak-e azzal, hogy a történelem szerves részesei/alakítói voltak?

A válasz: nem. Ahogyan mi sem fogjuk fel a pillanat jelentőségét, úgy ők sem voltak erre képesek. Sodródtak a napi eseményekkel, próbáltak túlélni az aktuális embertelenségben, és közben – anélkül, hogy tudatában lettek volna – szép csöndben hősökké váltak. A körülöttük lévők, a tízezrek, azok a lengyelek, akik az életüket köszönhették nekik, sejthették, kivel van dolguk. Ezért hálásak is voltak, hogy a sors e két önzetlen ember közelébe sodorta őket azokban a szörnyű években. Az ő szemükben már akkor hőssé let a két jó barát.

Most, 67 év elteltével, itt a lehetőség, hogy Ön is megismerje Sławik és Antall megindító történetét. Nemcsak azért, mert most minden részlete jól dokumentáltan felidézhető, hanem azért, mert mindez már TÖRTÉNELEM.

Ahányszor elolvastam a két férfi utolsó pillanatait megörökítő, megrendítő sorokat, mindannyiszor arra gondoltam: ez már nem is barátság, hanem testvériség. Lengyel-magyar testvériség.

Az ezeréves hagyomány szívszorító megnyilvánulása.

A teljes cikk a Múlt-kor történelmi magazin 2011. nyár számában olvasható.