Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

Hosszabb lett a nyitva tartás az Akropoliszon

2011. május 23. 12:31 MTI

Napi tizenegy órán át tart nyitva mostantól egész évben az athéni Akropolisz – jelentette be a görög kulturális miniszter. A műemlék-együttes reggel 8 órától este 19 óráig lesz látogatható – közölte Pavlosz Gerulanosz.

<

A nyitva tartás meghosszabbítása a gazdasági reformintézkedések keretében végrehajtott, közintézmények összevonásából és megszüntetéséből eredő létszám-átcsoportosításnak köszönhető.

Eddig az i.e. 5. századi ókori műemlékegyüttes, benne a Parthenon templommal, szeptembertől áprilisig hivatalosan reggel nyolctól délután ötig, a többi hónapban pedig 8 órától napnyugtáig volt látogatható. Az év egy részében valójában a múzeum már 15 órakor bezárt, kiváltva a világ minden részéből érkezett turisták elégedetlenségét.

2010-ben az Akropolisz látogatóinak száma 8,7 százalékkal, a lélektani határnak számító 1 millió alá, 993 ezerre csökkent. A közelében lévő, 2009-ben megnyitott új Akropolisz-múzeumban ugyanakkor a látogatók száma ugyanebben az időszakban 66,5 százalékkal, 1,355-re millióra nőtt.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

Hosszabb lett a nyitva tartás az Akropoliszon

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra