Oszama nem Eichmann
2011. május 4. 13:17
A tálibok vezetőjével ellentétben Eichmann nem számított arra, hogy kézre kerítik, elfogásakor nem állt ellen, bűnösségét beismerte, a felkutatására indított akció pedig nem a meggyilkolását szolgálta – igaz, csak a megadásra utaló egyértelmű jel mentette volna meg Bin Laden életét is. A két eseményt azonban mindkét „befogadó” ország ugyanúgy szuverenitásuk megsértéseként értékelte.
Eichmannt ugyan a világháború után egyszer már elfogták az amerikaiak, de akkor még személyazonosságát megtagadva sikerült megszöknie, s egy ideig a németországi Altensalzkothban bújkált. 1950 elején Olaszországba ment, ahol ismét álnéven élt; egy ferences szerzetes jóvoltából megkapta a Nemzetközi Vöröskereszt által kiállított humanitárius útlevelet, majd egy argentin vízum birtokában a dél-amerikai ország felé vette az irányt, ahol az elkövetkező tíz évben családjával együtt élt. A két vezető közötti legfontosabb különbség, hogy míg Eichmann egyáltalán nem kommunikált a külvilággal (1960 körül adott interjút a zsidók megsemmisítésével kapcsolatos belső mozgatórugóiról egy holland kollaborátornak-újságírónak), addig Bin Laden rendre harcos video-üzenetekben szólt híveihez.
Egy 1958-as, a német hírszerzés által a CIA-nak átnyújtott memorandum szerint Eichmann 1952 óta élt Argentínában Clemens néven. A CIA azonban nem lépett, mivel úgy gondolták, hogy Eichmann letartóztatása rossz hatással lett volna az amerikai-német kapcsolatokra, mondván, ráirányítaná a figyelmet az egykori náci tisztviselők háború utáni karrierjére. Konrad Adenauer leginkább a nemzetbiztonsági tanácsadója, Hans Globkét érintő terhelő tanúvallomás miatt aggódott, a férfinak ugyanis oroszlánrésze volt a nürnbergi faji törvények megalkotásában. Abban az időben se a CIA-nak, se az Egyesült Államoknak nem volt olyan elképzelése, amely a nácik üldözését tette volna lehetővé, ráadásul a hírszerzésnek külön érdeke fűződött ahhoz, hogy megvédje Reinhard Gehlent, aki több száz egykori náci kémet toborzott a CIA számára.
Eichmann háborítatlanul élt a dél-amerikai országban, s annyira nem számított arra, hogy valaha is a Moszad kezére kerül, hogy családtagjainak neveit sem változtatta meg – végül ez vezetett elfogásához. A „végső megoldás” kitervelőjét a Moszad és a Shin Bet ügynökei fogták el, egy biztonságos helyre vitték, majd miután megbizonyosodtak személyazonossága felől, megkérdezték tőle, hogy mit szeretne: ha azonnal kivégzik, vagy ha bíróság elé állítanának – Eichmann az utóbbit választotta. A területén végrehajtott titkosszolgálati akció ellen panasszal élt Argentína, s az ENSZ Biztonsági Tanácsának összehívását sürgette az ügyben.
A Jeruzsálemben lezajlott perben Eichmannt bűnösnek találták, 1961. december 15-én kötél általi halálra ítélték, amelyet 1962. május 31-én hajtottak végre. Miután holttestét egy krematóriumban elégették, hamvait a Földközi-tengerbe szórták, amivel – Bin Laden esetéhez hasonlóan – el szerették volna kerülni, hogy sírhelye zarándokhellyé váljon.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
