Háromszáz éve írták alá a szatmári békét

2011. április 29. 10:47 MTI

Az 1703-ban kitört szabadságharc kezdetén a kuruc sereg sorra aratta győzelmeit, Rákóczit a gyulafehérvári országgyűlés 1704-ben Erdély, a szécsényi 1705-ben Magyarország fejedelmévé választotta, majd 1707. június 13-án az ónodi országgyűlés kimondta a Habsburgok trónfosztását. A kurucok óriási területeket foglaltak el, de államhatalmat kiépíteni nem tudtak.

A kellő diplomáciai támogatás hiánya, a pénzügyi és gazdasági nehézségek nyomán a felkelők társadalmi és területi bázisa gyorsan csökkent, a reguláris seregek 1708-ban Trencsénnél, majd 1710 januárjában Romhánynál is vereséget szenvedtek. Az ország belefáradt közel kétszáz év háborúiba, éhínség, pestisjárvány, árvíz és sáskajárás is pusztított.

A kurucok többsége belátta: a függetlenség nem valósítható meg katonai eszközökkel, vissza kell térni a politikai módszerekhez. A felismerést az udvar békeajánlata is segítette: a fővezér Pálffy János gróf, horvát bán őszintén békét akart, s nem használta ki döntő erőfölényét. 1710 novemberében felvette a kapcsolatot Károlyi Sándor gróffal, a kuruc főparancsnokkal. Ez mindkettőjüket nehéz helyzetbe hozta: Pálffyt többször megdorgálta a Haditanács, József császár 1711. áprilisi halálakor le is váltották, ám végül újra őt bízták meg a hadvezetéssel, s a tárgyalások irányításával is. Károlyi többször járt Lengyelországban Rákóczinál, aki ellenezte a békepaktum tervét, s a tárgyalások hírére leváltotta Károlyit a fővezérségről (megalapozva ezzel a későbbi árulási vádat), ám a gróf saját felelősségére mégis megkötötte a békét.

A Rákóczi-szabadságharc befejezéseként a szövetkezett rendek és a Habsburgok képviselői az 1711. április 26-i szatmári értekezleten némi javítás után elfogadták a béke szövegét, amelyet 1711. április 30-án írtak alá. Másnap, május 1-jén a majtényi síkon a Károlyi Sándor vezette 12 ezres kuruc sereg (a külföldön tárgyaló Rákóczi beleegyezése nélkül) letette a fegyvert, földbe szúrta a 149 zászlót és felesküdött a két hete halott I. Józsefre. (Az udvar a sikeres rendezés érdekében a császár halálát eltitkolta, a békét a távollévő III. Károly helyett Eugénia anyacsászárné erősítette meg). A csapatokat Pálffy megszemlélte, majd mindenki hazament. A nemesek, s főtisztek 1711. május 1-jén és 2-án Nagykárolyban írták alá a dokumentumot.

A béke visszaígérte a várakon kívül Rákóczi és hívei, özvegyeik és családtagjaik összes birtokát Magyarországon és Erdélyben. Elismerte a hadi érdemekért felszabadított katonák státusát, megengedte a szabad vallásgyakorlatot. A király általános közkegyelmet hirdetett, ígéretet tett Magyarország és Erdély szabadságainak megtartására s az egyéb kiváltságokat is érvényben hagyta. A béke kimondta: Rákóczi távolléte nem akadálya az érvénybe lépésnek.

Az okmány Rákóczinak három hetet adott a hűségeskü letételére, ő ezzel nem élt, Ágost lengyel király és Péter cár újabb ígéretei reményt keltettek benne a harc folytatására. Rajta kívül a vezetők közül Bercsényi Miklós, Vay Ádám, Forgách Simon és Esterházy Antal maradt külföldön. A paktum a politikai követelések minimumát tartalmazta, szó sem volt az ellenállás jogáról, a királyság revíziójáról, s az elfogadott pontokra sem nyújtott garanciát. Rákóczi erdélyi trónjáról sem esett szó, ő egyebek közt ezért is utasította el a békét.