Ókori városok, ahogy még sohasem láttuk őket

2011. március 18. 09:43

A mindennapi élettel kapcsolatos információk a régészeti feltárásoknak köszönhetően bőségesen állnak rendelkezésre olyan római városok esetében, mint Pompeji. Nem úgy a középkorba való átmenet hosszú időszakából, a „késő antikvitás” (300-650) településeivel kapcsolatban.

A Kenti Egyetem ezt a hiányt szeretné pótolni. Egy három éves projekt (A késő ókori város vizualizációja) keretében, Luke Lavan régész vezetésével a Földközi-tenger térségéből származó műkincseket tártak fel és vizsgáltak meg, s az ezekből nyert információk segítségével a projekt az ókori városok mindennapi életét vizualizálná. Habár Konstantinápoly felett ma már a modern Isztambul terül el, az olaszországi, törökországi és tunéziai leletek érdekes részletekkel gazdagíthatják a jelzett időszak településeinek városképeiről alkotott – felettébb hiányos – fogalmunkat.

„Kevés film és tévéműsor próbálta a késő antikvitás kori városok mindennapjait vizualizálni. A legtöbb ember így egyáltalán nem tudja elképzelni, hogyan nézhettek ki a Mediterráneum városai: Karthágó, Jeruzsálem vagy éppen Konstantinápoly” – nyilatkozta Lavan. „Ez az európai civilizáció fejlődése szempontjából kritikus időszak volt, bár feltűnően keveset tudunk a városok mindennapjairól. Ha az ember becsukja a szemét, el tudja képzelni a római és a pompeji hétköznapokat, de a késő antikvitás kori városokét már nem” – tette hozzá.

„Különösen az érdekel minket, hogy az emberek hogyan használták a városi köztereket. Reméljük, hogy nemcsak az építészetet tudjuk rekonstruálni, hanem Konstantinápoly pezsgő élete is megelevenedhet – jogászokkal, papokkal, utcagyerekekkel és prostituáltakkal” – fogalmazott Lavan, aki szerint a régészeti feltárások jó állapotban találhatják a városokat, mivel azok voltak az utolsó rétegek, mielőtt a lakók elhagyták volna. A projekt vezetőinek reményei szerint a kutatás eredményeit a szakma és – illusztrált katalógusok formájában – a nagyközönség számára is elérhetővé teszik, így a filmkészítők, az írók és a múzeumigazgatók is könnyebben nyúlhatnak az addig kevéssé dokumentált témához.