József főhercegnek, Magyarország nádorának (1796–1847) titkos rendőri megfigyelése szoros összefüggésben állt az udvarban, de különösen a bécsi kormányzatban iránta kialakult, s egyre növekvő bizalmatlansággal. Mi alapozta meg, illetve táplálta ezt? Elsősorban az, hogy nem tudta az 1805. évi országgyűlést „kellően” előkészíteni, és annak hangulatát az udvar érdekeinek megfelelően befolyásolni. Olaj volt a tűzre a diétán elmondott egyik beszéde is, amelyben a rendek meggyőzése érdekében arra hivatkozott, hogy az uralkodóháznak és a rendeknek össze kell fogni, hiszen közösek az érdekeik (a monarchia megmentése, a gazdasági-pénzügyi bajok orvoslása stb.). Beszédének hatását fokozandó kijelentette: mint a dinasztia tagjának, az ő ereiben is Árpád vére csörgedez.

A besúgók arról számoltak be, hogy a nádor nem képes a rendi sérelmek orvoslását (köztük a pénzügyi és gazdasági problémákat, az adózást) követelő diétai követeket megnyugtatni, és az országgyűlést csendesen lefolytatni. Az udvari körök az országgyűlés „lármás hangulata” miatt a nádort okolták, és igyekeztek kihasználni az alkalmat, hogy az uralkodót ellene hangolják. A könnyen befolyásolható uralkodó nemcsak határozatlanságát és a rendekkel szembeni „tehetetlenségét” kérte számon, hanem a diétán elmondott egyik, mind az udvarban, mind pedig Magyarországon nagy visszatetszést szült beszédét is. A bizalmatlanságot a nádor iránt fokozta, hogy I. Napóleon 1805. évi, a Magyar Királyság területét első alkalommal érintő hadjárata idején nem tudta kellően megszervezni és bevetésre vezényelni a magyar inszurrekciós sereget, továbbá nem volt képes az ún. „franciabarát” elemeket kiszűretni.

Egy, kettő, három...

A nádort bécsi rosszakarói azzal is igyekeztek befeketíteni, hogy azt terjesztették róla: a királyi korona megszerzésére törekszik, önálló dinasztiát kíván létrehozni, egyszersmind le akarja választani a Magyar Királyságot a Habsburg Monarchiától. Rákóczinak, rebellisnek nevezték, ami annál is kínosabb volt számára, mert II. Rákóczi Ferenc nevének bármiféle emlegetése tabunak számított az udvarban és a legnagyobb sértésnek számított. Bár az udvari köröknek nem sikerült a nádort elgáncsolniuk, és 1806 elején a felkavart hullámok lecsitultak körülötte, az aknamunka folytatódott ellene. Újabb és újabb vádakat fogalmaztak meg vele szemben, s ezekkel fokozatosan elidegenítették bátyjától, a királytól. Megszaporodtak róla a titkos rendőri jelentések is. A nádor elleni bizalmatlanság legfőbb szítója azonban a bécsi Polizeihofstelle volt: miután 1806 március közepén egy udvari tanácsos azt jelentette, hogy nem érkeztek meg a magyarországi konfidensek (besúgók) titkos levelei, Sumeraw rendőrminiszter azt feltételezte: ezeket a leveleket a nádor felbontatta. Ezért sürgősen rendőrhivatalnokokat és konfidenseket menesztettek az országba, akiknek egyike azt jelentette, hogy a „franciák a monarchiát föl akarták osztani, és Ausztriát a nádornak kívánták átadni”. Az 1807. évi országgyűlés eseményei újabb okot adtak az udvari köröknek, hogy folytassák, sőt, fokozzák a nádor elleni aknamunkát. A nádor megfigyelésére külön besúgót állítottak Jean Leurs egykori luxemburgi mérnök katonatiszt személyében. A rendőrminisztertől közvetlenül kapott utasítás szerint a nádor megfigyelését az alábbi három szempont szerint kellett elvégeznie: 1. mennyire bizonyítja a nádor a monarchia és az uralkodóház iránti hűségét és szövetségét az udvarral?; 2. mennyire képes az ország politikai és egyéb ügyeiben okosan viselkedni, és mennyire képes elhatárolódni a monarchiának ártalmas jelenségektől?; 3. meg kell figyelni latin és magyar nyelvtudását, a magyar szokásokban és erkölcsökben való jártasságát.

A teljes cikk a Múlt-kor történelmi magazin 2011. tavasz számában olvasható.