Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

Szauna is lehetett Marden Henge-nél

2011. március 2. 08:14 The Daily Mail

4500 éves szaunára bukkantak a régészek, miközben a wiltshire-i Marden Henge-nél folytattak ásatásokat.

<

Az Avon-folyó mellett elhelyezkedő neolit szaunát Marden Henge-hez közel alakították ki, ahonnan könnyedén rá lehetett látni a ceremoniális építményre. „A szauna az észak-amerikai bennszülött törzsek helyeire emlékeztet. Egy hatalmas kemence állt itt, akkora, hogy mellette nem lehetett sem élni, sem pedig főzni” – magyarázta Jim Leary, az English Heritage munkatársa.

„Nagyon közel volt az Avon-folyóhoz, mivel a szauna állandó vízutánpótlást igényelt. Ha valóban arra kellett, amire most gondolunk, akkor könnyen elképzelhető, hogy a közelben lebonyolított szertartás alatti megtisztulásra használták. Sajnos soha nem fogjuk megtudni, pontosan mi célból építették – ilyen a régészet” – tette hozzá.

Marden Henge a Stonehenge-t és Avebury-t összekötő vonalon helyezkedik el. Ma már semmilyen kő nem áll a helyén, ezért továbbra is sok fejtörést okoz a régészek számára a hely eredeti rendeltetésének megfejtése. Néhányan úgy gondolják, hogy a Stonehenge-hez használt hatalmas köveket tárolták itt, miután elhozták Avebury-ból.

„Nagyon érdekes a három hely közötti kapcsolat. Rivalizáltak egymással, netalán ugyanaz a közösség használta, csak más-más célra és alkalommal? Még nem tudjuk, de reméljük, hogy a Marden Henge-nél folyó ásatások megadják rá a választ. Marden – mivel a kettő között helyezkedik el – lehet a kulcs ennek megértésében” – mondta el Leary.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

Szauna is lehetett Marden Henge-nél

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra