Boszorkányüldözés Mezopotámiában

2011. március 1. 10:17

Az ősi feljegyzések azt mutatják, hogy az emberek mágikus erőt tulajdonítottak a boszorkányoknak, akik eme képességeiket ellenségeik ellen fordíthatták. „Olyan képet idéztek elő, amelyben áldozataik végtagjait kicsavarják, szörnyű fájdalmat okozva nekik” – mondta el Tzvi Abusch, a Brandeis Egyetem professzora. Egy másik történet szerint a „gonosz szellemek kinyithatják a sírokat, majd áldozatukat a halott személy helyére rakják”.

Az asszír majd későbbi uralkodók körében olyannyira nagy volt a boszorkányoktól való félelem, hogy egy külön rituálét fejlesztettek ki ellenük (maqlu), amely az i.e. 1. évezredben volt elterjedt, s csak az i.sz. 1. század körül tűnt el. Az asipu-nak nevezett ördögűzők által alkalmazott rituálé tíz varázslatból állt és rendszerint reggel tartották. A rövidebb verzió szerint először Samas, a napisten előtt elítélték a boszorkányt, elégették az őt reprezentáló bábút, vízzel lelocsolták, végül összegyűjtötték a maradványokat. A szertartás később száz varázslatra bővült, ezért már este elkezdődött és napfelkeltéig tartott. A szövegeket többek között a Nineveh, Assur és Uruk városában fellelhető emlékművek őrizték meg.

„A középpontban a boszorkányok és a boszorkányság elleni varázslatok álltak” – magyarázta Abusch. „A rituálé a gonosz szellemek elűzését szolgálta, megvédte az áldozatot és hatástalanította azt, aki megidézte őket” – tette hozzá Abusch, aki immáron negyven éve kutatja a maqlu táblákat. „Sokáig azt gondolták, hogy a boszorkánysággal kapcsolatos feljegyzések a véletlen műve, az igazság ezzel szemben az, hogy azok egyetlen, komplex ceremóniához kapcsolódnak”. A professzornak nemrégiben sikerült az összerakott képekből egy teljes fordítással előrukkolnia, amelyet a Torontói Egyetemen egy prezentáció során mutatott be.

A táblákból kiderül, hogy az uralkodói elit valós veszélyt látott a boszorkányokban, bár a róluk szóló történetek valódiságát sokan megkérdőjelezik. Abusch rámutatott, hogy a varázs használata önmagában nem lett volna elég arra, hogy a boszorkánysággal vádoltakat kiközösítsék. „A későbbi nyugati társadalmakkal ellentétben a varázslás bevett vallási szokás volt Mezopotámiában”. A professzor úgy gondolja, hogy a boszorkányok „neutrális karakterek” voltak, egyszer jók, egyszer rosszak, de – ahogyan azt az ősi források sugallják – legtöbbször nők, míg az asipu-k szerepét többnyire férfiak töltötték be.