Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

Tortákkal köszöntik a barokk évet Gödöllőn

2011. február 2. 08:11

Alig egy hónap múlva megkezdődik a Gödöllői Barokk Év rendezvénysorozat, amelynek keretében Mária Terézia királynő gödöllői látogatásának 260. és Grassalkovich I. Antal halálának 240. évfordulójára emlékezik a város. A kettős évfordulót a kulturális rendezvények mellett több érdekesség is emlékezetessé teszi.

<

A bélyeggyűjtők örömére a Magyar Posta is megemlékezik az évfordulókról, ebből az alkalomból – az önkormányzat és a Gödöllői Értékvédő Egyesület kezdeményezésére - újabb gödöllői bélyeget bocsátanak ki, hozzá tartozó borítékkal. Ezeket március 5-én a Barokk Év nyitónapján mutatják be a Városi Múzeumban, s itt lesz lehetőség az elsőnapi bélyegzésre is. A bélyegen a Grassalkovich kastély, a hozzá készült díszborítékon Grassalkovich Antal látható.

Szintén itt, a múzeumban mutatják be az évforduló tiszteletére a Solier cukrászata által készített Mária Terézia, és a Grassalkovich Antal tortát. Mint azt Soljár Csaba, a cukrászda tulajdonosa elmondta, a két különlegesség megalkotását hosszas kutatómunka előzte meg. Ennek során áttanulmányozták a 18. század receptúráit, ízvilágát, valamint a királynő és az egykori főúr kedvenc édességeit.

Természetesen a szakemberek igyekeztek olyan tortákat alkotni, amelyek megfelelnek a mai elvárásoknak is. Az elmúlt hónapokban folyamatosan tesztelték a készítményeket, s azoknak az összeállítását, receptjét a cukrászda vendégeinek véleménye alapján véglegesítették. A Mária Terézia és a Grassalkovich Antal torták országos, de mondhatni európai bemutatójára és kóstolójára a szakmai sajtó jelenlétében kerül majd sor március 5-én. A torták a bemutatót követően egy ideig csak itt, a Solier Cukrászdában lesznek kaphatók, ugyanis egyedül ők kapták meg a forgalmazás és a névhasználat jogát, a termékek levédése pedig garanciát nyújt majd arra, hogy a későbbiekben mindenhol ugyanazt a minőséget, ugyanazt az összeállítású terméket kapják a fogyasztók, mint pl. a Dobos torta esetében.

Az ünnepség központi eseménye a Gödöllői Városi Múzeum új időszaki kiállításának a megnyitója lesz. A „Birodalmam alatt…” (Gróf Grassalkovich I. Antal) – Gödöllő mezőváros élete a 18. században című, a paraszti létet, a jobbágyság mindennapjait bemutató tárlat számtalan különlegességgel szolgál majd az érdeklődőknek. Valóságos időutazásra nyílik majd lehetőségük a látogatóknak, mivel a korabeli dokumentumok feldolgozásának eredményeként animáció segítségével rekonstruálják, hogyan is nézhetett ki a korabeli település.

A tárlat az egykor itt élők mindennapjainak teljes spektrumát bemutatja, így ennek részeként a 18. század temetkezési kultúráját is megismerhetik az érdeklődők. Ehhez egy különleges leletet kap kölcsön a Gödöllői Városi Múzeum: a váci Fehérek Temploma Memento Mori kiállításáról érkezik hozzánk egy eredeti, 18. századi zárt koporsó. Természetesen egyéb, a temetkezéshez kapcsolódó tárgyak is bemutatásra kerülnek majd.

A nyitónap rendezvényeiből nem marad ki a Grassalkovich kastély sem, aminek parkjában ezen a napon adják át Mária Terézia királynő, egykor a Milleniumi Emlékművet díszítő szobrát. A szobrot eredetileg decemberben szállították volna a kastélyba, azonban akkor a hirtelen bekövetkezett hideg idő miatt erre ne kerülhetett sor. A királynő szobrát február 14-én szállítják Gödöllőre a Szépművészeti Múzeumból, amit majd a tavaly felújított parkban, a szökőkút mögött, a Királydombi pavilonnal egyvonalban helyeznek el úgy, hogy az útról mindenki számára könnyen megközelíthető legyen.

A megnyitó programsorozatát este, a kastély dísztermében barokk hangverseny zárja.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

Tortákkal köszöntik a barokk évet Gödöllőn

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra