Az USA legnagyobb rabszolgafelkelése

2011. január 20. 09:39

Különböző nyelveket beszéltek, a világ legtávolibb pontjairól érkeztek, s egymástól több kilométer távolságra dolgoztak az ültetvényeken. 1811. január 8-án az elnyomottak Louisiana állam Német Partján mégis – több éven át tartó, titokban szövögetett tervek után – fellázadtak uraik ellen, ami a történészek egybehangzó állítása szerint az Egyesült Államok történetének legnagyobb rabszolgafelkelésének kezdetét jelentette.

„A rabszolgatartás rendkívül durva volt, de maguk az áldozatok nem agyatlan ingóságok voltak, akik híján vannak az emberi vágyaknak” – mondta el John Hankins, a New Orleans-i Afroamerikai Múzeum igazgatója. „Ez a lázadás azt mutatta, hogy voltak olyanok, akik feláldozták magukat nemcsak önmagukért, hanem más emberek érdekében is” – tette hozzá.

A rabszolgatartás egyik szimbolikus házának számító Destrehan Plantation a Tulane Egyetemmel és a tremei Afroamerikai Múzeummal karöltve egész éven át tartó programsorozatot tervez a felkelés 200. évfordulójának tiszteletére. „Nem gondolom, hogy az ország egésze felfogná: a rabszolgák boldogtalanok voltak” – nyilatkozta Hazel Taylor, a Destrehan Plantation projektmenedzsere. „A rabszolgatartók ennek az ellenkezőjét állították, ez pedig öntudatosságot alakított ki az elnyomottakban” – tette hozzá.

Taylor szerint a lázadás – amely New Orleanstól 45 kilométerre, St. John the Baptist Parish-nál kezdődött – a rabszolgatartás kegyetlenkedéseire is ráirányította a figyelmet és katalizálta az abolicionista mozgalmat; a rebellió egy évvel Louisiana állammá válása előtt, s ötven esztendővel a déli államoknak az unióból való kiszakadása és a Konföderáció megalakítása előtt történt. Az ország kettészakadása mögötti fő mozgatórugó a farmerek számára létfontosságú rabszolgatartás jogi helyzetének biztosítása volt – vallják a történészek.

„A felkelők hús-vér emberek voltak, sokuk neve ismeretes, de arra bíztatjuk a kutatókat, hogy tanulmányozzák ezeknek a bátor egyéneknek az életét. Platformot szeretnénk biztosítani a történelem eme fontos szeletével kapcsolatos párbeszédnek, s az 1811-es rabszolgafelkelést a nemzeti diskurzus részévé kívánjuk tenni” – magyarázta Taylor.

A lázadás szellemi vezetője Charles Deslondes kétszáz harcosával együtt LaPlace-ből New Orleansba tartott az itt élő bajtársaihoz való csatlakozás reményében. Daniel Rasmussen történész szerint a forradalmat több éven keresztül tervezték, s „komolyan szervezett” esemény volt. „A lázadásnak tizenegy különböző vezetője volt, akik különböző etnikai csoportokat képviseltek. A Német Part cukorültetvényein és kocsmáiban szervezték titkos találkozóikat, kommunikációs rendszerük pedig a karibi térségig terjedt ki” – magyarázta Rasmussen.

A történész kollégáival együtt azon a véleményen van, hogy a résztvevőket az 1791-es haiti lázadás inspirálta, ahol a feketék elfoglalták a szigetet és eltörölték a rabszolgaságot. Amerikai társaik ültetvényeket égettek, fegyvereket és lőszert gyűjtöttek a New Orleansbe tartó útjuk során, két farmert meggyilkoltak, ugyanakkor feleségeik és gyermekeik életét megkímélték.

Rasmussen elmondása szerint igen meglepődött, amikor beleásta magát a lázadásról szóló feljegyzésekbe. „ A forradalom sokkal nagyobb volt, mint azt a farmerek és az amerikai tisztviselők sejtetni engedték. A levelezéseikben foglaltakkal ellentétben a rabszolgahadsereg New Orleans fehér vezetőinek létét fenyegette. A legnagyobb meglepetés az volt, amikor a szemem elé tárult: a rabszolgák majdnem elfoglalták a várost és egy fekete köztársaságot alapítottak a Mississippi partján” – fogalmazott a történész.

Január 10-én azonban a felkelők álma szertefoszlott, a hadsereg megállította előrenyomulásukat, egy nappal később pedig több tucat résztvevőt halálra ítéltek, a három értelmi szerzőt, Charles Deslondes-ot, Kookot és Quamaant azonnal kivégezték, majd lefejezték, s elrettentésül a levágott fejeket a part mentén helyezték el.