Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

Már 170 ezer éve is öltözködött a modern ember

2011. január 11. 12:10

A Floridai Egyetem kutatói által a tetű evolúciójában végzett kutatás során kiderült, hogy az ember már 170 ezer évvel ezelőtt is viselt ruhát, amely az Afrikából való migrációt könnyítette meg.

<

A kutatásokat irányító Floridai Nemzeti Történelem Múzeum mamutgyűjteményének kurátora, David Reed elmondása szerint az emberi evolúció és a migrációs folyamatok jobb megérhetősége miatt fogtak a tetű fejlődésének vizsgálatába. Az öt évet felölelő projekt során DNS-tesztekkel mutatták ki, mikor alakult át genetikailag az emberi fejtetű ruhatetűvé.

A National Science Foundation által támogatott kutatás jelenleg online is elérhető, a tanulmány nyomtatott formában a Molecular Biology and Evolution című periodikum e havi számában jelenik meg. „Egy másfajta metódussal szerettük volna meghatározni, hogy az emberek mikortól kezdtek el ruhát viselni. Mivel rendkívül jól alkalmazkodnak az öltözködéshez, úgy gondoljuk, hogy a ruha- vagy testtetű egészen addig nem létezett, míg a ruhák el nem terjedtek” – vallja Reed.

A kutatás azt mutatja, hogy a modern ember 70 ezer évvel az előtt kezdett ruhát viselni, hogy északra vándorolt volna, ahol sokkal hidegebb klíma várta. Ennek megállapítása a hagyományos régészeti eljárásokkal gyakorlatilag lehetetlen lett volna, mivel a ruhák nem maradtak fenn ebből az időből. A tanulmányból kiderül: az emberek jóval az után kezdtek ruhát viselni, hogy erősebb testszőrzetük egymillió éve eltűnt, ami azt jelenti, hogy az emberek sokáig éltek ebben a köztes időszakban, testszőr és ruha nélkül – mutatott rá Reed.

Csak ez elmúlt húsz évben sikerült információt kinyerni a tetűkből az emberi evolúcióra vonatkozóan, amit az orvostudomány, az evolúciós biológia, az ökológia és más tudományágak hasznosítottak. „Általa megismerhetjük, hogy a tetű hogyan váltott magának hordozót és hogyan támadott meg másokat – ezzel az embereket megfertőző betegség különböző viselkedési formáit figyelhetjük meg” – mondta el Reed.

„A legújabb kutatások nem várt eredményt hoztak, sokkal korábbit, mint azt a régészeti bizonyítékok mutatják, de ennek van valami értelme” – nyilatkozta Ian Gilligan, az Ausztrál Nemzeti Egyetem Régészeti és Antropológiai Tanszékének oktatója. „Ez azt jelenti, hogy a modern ember az éghajlat hidegre fordulásával kezdett melegebben öltözködni, akkor, mikor a jégkorszak hatásainak volt kitéve” – tette hozzá. Az utolsó jégkorszak 120 ezer éve vette kezdetét, de a tanulmány azt állítja, hogy az ember az azt megelőző jégkorszakban viselt először ruhát, 170 ezer évvel ezelőtt.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

Már 170 ezer éve is öltözködött a modern ember

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra