Tolsztojról vitáznak Oroszországban

2011. január 7. 08:14 The New York Times

Az értelmiségiek többször is azzal vádolták meg az orosz ortodox egyházat, hogy egy nemzeti hőst egyszerűen feketelistára tettek. Az egyház ellenben azért támadta Tolsztojt, mivel szerintük az író a bolsevikok felemelkedéséhez nyújtott baráti jobbot. Ebben a csatában az író húzta a rövidebbet, mivel halálának századik évfordulója, 2010. november 20-a fanfárok és mindenfajta dicshimnusz nélkül zajlott – azt is mondhatnánk, szinte alig emlékeztek meg róla.

Szergej V. Sztyepasin egykori miniszterelnök az ortodox egyház fejének címzett levelében – elismerve a téma „hiperszenzitivitását” – megbocsátás tanúsítását kérte Tolsztoj ügyében, akit 110 éve közösítettek ki. „Ha megnézed a házat, ahol élt és alkotott, s amikor visszajössz, csak egy kis dombot látsz; emberileg és erkölcsileg is megrázó élmény – ezért döntöttem a levélírás mellett” – mondta el Sztyepasin.

Az íróval kapcsolatos ambivalens érzések felbukkanása újkeletű Oroszországban. A szovjetek Tolsztojt az irodalmi panteon legmagasabb polcára rakták, jórészt azért, mivel az író az októberi forradalmat megelőzően radikális filozófiai nézeteivel tűnt ki. A Háború és Béke, valamint az Anna Karenina olyannyira híressé tették, hogy egy kortársa Oroszország második cárjának nevezte; az így elnyert rangját aztán felhasználta az egyház, az erőszak, a húsevés, a rendőrség és a hadsereg ellen tiltakozó front szélesítéséhez.

Lenin rajongott Tolsztoj „elfojtott gyűlöletéért”, s az orosz forradalom tükrének tartotta – tette mindezt úgy, hogy figyelmen kívül hagyta az író pacifizmusát és istenhitét. Halálának ötvenedik évfordulója előtt az SZKP Központi Bizottsága már két évvel korábban megkezdte az előkészületeket emlékműve leleplezéséhez.

A fél évszázada történt eseményeket össze sem lehet hasonlítani azzal, ami a centenárium évében zajlott. (Csehov születésének 150. évfordulójakor például maga Dimitrij Medvegyev államfő látogatott el az orosz irodalom másik óriásának szülővárosába.) Ugyan a kerek évforduló apropóján megjelent egy önéletrajzi film, de az alkotás forgatására Németországban került sor, angol és amerikai színészekkel. Andrej S. Koncsalovszkij producer minden minisztériumhoz bekopogott, de támogatást sehonnan sem kapott, ezért saját forrást kellett előteremteni a film befejezéséhez.

Mindez nem érte váratlanul Vlagyimir I. Tolsztojt, az író ükunokáját, Vlagyimir Putyin elnöki kampányának egyik irányítóját. Az író leszármazottja tíz évvel ezelőtt már kérte az egyházat, hogy vonja vissza ükapja exkommunikációját, de kérése süket fülekre talált. „Minden hatalomnak szüksége van arra, hogy valamilyen nagyságot adaptáljon. A jelenlegi kurzus ezt nem tette meg ükapámmal, vagy egyszerűen nem elég okosak. Vagy elég magabiztosak ahhoz, hogy azt mondják: nem kell nekünk” – fejtette ki.

Nagy megkönnyebbülést jelentett Vlagyimir I. Tolsztoj számára, hogy ügyéhez Sztyepasin is csatlakozott, akivel tizenöt éve ismerték meg egymást. „Értem, hogy az egyház valószínűleg nem fogja újra kebelére ölelni Tolsztojt” – mondta lemondóan Sztyepasin, aki ma már az Orosz Könyvszövetség elnöke – „de egy olyan ember, aki rendkívül sokat tett az orosz kultúráért… szóval arra számítottam, hogy megváltozik vele kapcsolatban az egyház hozzáállása”.

Az egyház – egy állami újságban, a Rosszijszkaja Gazetában közölt – válaszlevelében nem visszakozik, ugyanakkor elismeri Tolsztoj „hallhatatlan, gyönyörű munkáit”, s áldását adta arra, hogy az olvasók imákat mondjanak az évforduló alkalmából. A levél hangvétele azonban felettébb komor volt, az írót az orosz irodalom „legtragikusabb személyiségének” nevezi, aki „tehetségét az ország hagyományos spirituális és társadalmi rendjének aláásására használta”, s aláhúzza: „nem véletlen, hogy a bolsevikok vezére Leo Tolsztoj cselekedeteinek célját nagyra becsülte”.