Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

Film lesz Fellini félbemaradt terveiből

2010. december 17. 14:16 MTI

Merész vállalkozásba fogott az olasz Fellini alapítvány, amely az 1993-ban elhunyt rendező hat meg nem született filmjét akarja megvalósítani. Fellini félbemaradt munkáit mai fiatal rendezők fejeznék be.

<

A Federico Fellini szülővárosában, Riminiben működő alapítvány a rendező halálának huszadik évfordulójára készül. A szervezet nemrég új központot választott és beköltözött az egykori Fulgor mozi épületébe; oda, ahol az ifjú Fellini nézte a harmincas évek hollywoodi filmjeit.

A alapítvány előkereste a rendező által tervezett, de végül el nem készült műveket. Közöttük szerepel az amerikai képregényekből ismert varázslóról, Mandrake-ről elképzelt film, amelyhez Fellini még jelmezpróbát is tartott Marcello Mastroiannival. Tervezett egy Velencében játszódó történetet, és egy másikat, amelynek a helyszíne a pokol lett volna.

A Moraldo in citta (Moraldo a városban) címűhöz Ennio Flaiano és Tullio Pinelli tollából forgatókönyv is készült; ez A bikaborjak folytatása lett volna, végül Az édes élet helyettesítette. A rajzokban, feljegyzésekben, fiókba zárt forgatókönyvekben fennmaradt Fellini-filmek megvalósítását a Bolognában nyitott Bottega Finzioni filmiskola hallgatóira bízzák. "Lombik-Felliniket lehetetlenség kinevelni, de ahogyan az olasz reneszánszban is történt, a mesterek munkáját a titkaikat őrző műhelyek folytathatják" - fogalmazott a Bottegát vezető Carlo Lucarelli rendező.

Megvalósításra vár a csak ötletként megmaradt Il contino e le mille miglia (A grófocska és az ezer mérföld). Fellini ezt fiatalon írta; a történetben egy impotens gróf az Amarcordban is szereplő Mille miglia olasz autóversenyen való részvétellel reméli ágyba vinni a Fellini-filmek nőideálját megtestesítő Sferrazzát. A Gran soirée című történetben egy Emilia Romagnában élő nemesember fiai akarják levenni a lábáról az új cselédet, Rosinát.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

Film lesz Fellini félbemaradt terveiből

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra