Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

Fejlámpás éjszakai séta a pécsi ókeresztény emlékhelyeken

2010. december 15. 20:16 MTI

Fejlámpás sétára hívja a pécsi Cella Septichora Látogató Központ csütörtökön azokat, akik éjszaka szeretnék felfedezni az ókeresztény sírkamrákat.

<

A pécsi világörökségi helyszíneket összefogó intézmény misztikus élményként, a múlt más fényben látásának lehetőségeként hirdeti programját, melyen este hat órától ezer forintért, de korlátozott számban vehetnek részt az érdeklődők.

Bozóky Anta, az ókeresztény emlékhelyeket menedzselő Pécs/Sopianae Örökség Nonprofit Kft. ügyvezetője elmondta: ahogy a korábbi két alkalommal, ezúttal is legfeljebb harminc vendég vehet részt az egy órásra tervezett sétán. Megjegyezte, az esemény különlegessége abban áll, hogy sötétben még erősebb a Cella Septichora, azaz a hétkaréjos keresztelő kápolna és a hozzá kapcsolódó műemléki helyszínek labirintus jellege, az ottani értékek, emlékek pedig más megvilágítást kapnak a fejlámpák fényében. Éppen ezért a jövőben is szerveznek hasonló misztikus sétákat.

Bozóky Anita kitért arra, hogy a látogató központ idén mintegy százezer vendéget fogadott, két és félszer annyit, mint egy évvel ezelőtt. Ez az ókeresztény emlékek iránti növekvő érdeklődés mellett Pécs Európa kulturális fővárosi címének is köszönhető.

Pécs tíz évvel ezelőtt, hatodik magyarországi helyszínként került fel az UNESCO Világörökség-listájára. A Világörökség Bizottság értékelése szerint a 4. századi ókeresztény kápolnák, a temető, s annak festett sírkamrái kivételes és egyedülálló bizonyítékai egy különleges történelmi folytonosságnak, amely átfogja és összeköti a Római Birodalom 4. századi hanyatlásától a Frank Birodalom 7. századi hódításáig terjedő időszakot.

A Cella Septichora Látogató Központ kialakítása az Európa Terv Regionális Operatív Program keretében 2004-ben elnyert támogatásnak köszönhetően valósulhatott meg. A cél az volt, hogy a 4-6. századi kápolnákat, temetőket, sírkamrákat a lehető leglátványosabban mutathassák be az érdeklődőknek. Az ókeresztény emlékek vonzerejének növelését célzó másfél milliárd forintos fejlesztés Pécs történetének legnagyobb régészeti vállalkozását foglalta magában. Az ókeresztény sírhelyek feltárása 1782-ben kezdődött, és nagyobb megszakításokkal három évvel ezelőtt ért véget.

A munkálatok során látogathatóvá tették az összes, eddig feltárt ókeresztény, továbbá római kori emléket. A könnyebb bemutathatóság érdekében feltárták és üvegmennyezettel borították a Cella Septichorát, a sírkamrák közötti átjárhatóságot pedig föld alatti utakkal biztosították. A helyszínen rendre kiállításokat is tartanak, és filmvetítésekkel ismertetik meg a vendégeket a sírkamrák történetével, feltárásuk menetével.

Régészek már az 1930-as években tervezték, hogy a feltárt értékeket egy 150 ezer pengős beruházást követően átfogóan tárják a látogatók elé, ez az elképzelés azonban a második világháború miatt akkor még nem valósulhatott meg.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

Fejlámpás éjszakai séta a pécsi ókeresztény emlékhelyeken

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra