A sebesült Görgey

2010. december 6. 09:14 Múlt-kor

Varga Benedek, az intézmény igazgatója a saját maga által feltett kérdésre, miszerint mi motiválta a múzeum vezetését a kiállítás másfél évig tartó megszervezésére, elárulta: ma felettébb ritkának számítanak Magyarországon a Görgeyről szóló kiállítások, másrészt az 1848-1849-es forradalom és szabadságharc honvédtábornoka egy rendkívül súlyos sérülés ellenére ért el sikereket.

Jávor András, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium közigazgatási államtitkára elmondta, Görgey hősies feladatvállalása egy olyan sérülés árnyékában történt, amely – figyelembe véve a kor orvosi színvonalát – akár végzetes kimenetelű is lehetett volna. Az államtitkár a jelenkor problémáiról szólva kifejtette: az orvosi titoktartás miatt manapság egyre kevesebb adat kerül napvilágra, ezért kérdéses, hogy milyen kiállításokat tudunk rendezni százötven év múlva. „Kell az a történelmi távlat, hogy ezekről a kérdésekről nyugodtan lehessen beszélni” – zárta mondandóját az államtitkár.

Hermann Róbert egyenesen mérföldkőnek nevezte a kiállítást, amely a második komáromi csata, azon belül pedig az akkor sebesülést szenvedett Görgey kálváriája köré szerveződött. Az 1849. július 2-i ütközetre véletlenül került sor, mivel sem Görgey, sem pedig Haynau nem tervezett csatát – mondta el a történész. Haynau csapatai azonban megtámadták a komáromi sánctábort, de Görgey visszaverte a támadást, majd több száz huszár élén megrohamozta az osztrák állásokat. Ekkor szenvedett fejsérülést, miután egy felette felrobbanó gránát szilánkja 12 centiméter hosszan felszakította koponyacsontját. A felnyílt koponyaűrben látható lett az agyburok, s a rátapadó éles csontszilánkok; egy-két milliméteren múlott, hogy a tábornok agya nem sérült meg.

Görgey hősiességét mi sem bizonyítja jobban, mint hogy csapatait a sérülés ellenére még vagy egy óráig irányította. A sérülést illetően azonnal megkezdődtek a találgatások, volt olyan jelentés is, amely azt állította, hogy a honvédtábornok koponyáján egy kard okozta a vágást. Görgey még aznap eszméletét vesztette, de a sebesülést követő 9. napon három hadtesttel, mintegy 25 ezer honvéddel megindult Komáromból Arad felé a Duna bal partján - a nyugatról előretörő osztrák és az északról támadó orosz csapatok között.

A legkézenfekvőbb az lett volna, ha a tábornok visszatér Komáromba, vagy egy Zrínyihez hasonló akcióba kezd, Görgey azonban egy harmadik megoldást választott, északkeleti irányban kerülte ki az ellenséget – húzta alá Hermann Róbert. Volt úgy, hogy csapatai egyhuzamban harminc órát is meneteltek, de még így is előbb értek Miskolcra, Tokajra és a Tiszántúlra, mint az orosz hadtestek – tették mindezt úgy, hogy augusztus 2-ig lényegében egyetlen csatát sem veszítettek – hangsúlyozta a történész.

Augusztus 9-én Temesvárnál az osztrák csapatok megsemmisítették azt a hadsereget, amelyikkel Görgeynek egyesülnie kellett volna. Augusztus 11-én Kossuth katonai és polgári teljhatalommal ruházta fel Görgeyt, aki két nap múlva, a sebesülést követő 42. napon Világosnál letette a fegyvert. „A csata folytatása nem szolgáltatott volna egyéni, vagy politikai nyereséget, s Görgey úgy gondolta, a 30 ezer fős hadseregre még a későbbiekben szükség lehet” – magyarázta a történész, majd felhívta a figyelmet, hogy a fegyverletételre a tisztikar bevonásával, annak egyetértése közepette került sor.

Az orosz cárral ellentétben az osztrákokat a „modern gondolkodás” jellemezte, s úgy vélték, ha már Görgey kegyelmet kapott, az alatta levőket ne illesse meg ugyanez a kiváltság. Ezt követően megkezdődött a 19. század egyik legvisszataszítóbb politikai leszámolása – mondta el Hermann Róbert. A történész a kiállítással kapcsolatban külön kiemelte, hogy a Görgey-életmű mellett a tárlat a világszínvonalú magyar tábori egészségügy szakembereinek emléke előtt is tiszteleg.

Varga Benedek a tárlatvezetés során elmondta, a szervezőkkel azt tartották szem előtt, hogy ne zsúfolják tele a termeket tárgyakkal, ezért a lehető legkevesebb tárgyi és írásos forrást használták fel, ugyanakkor arra törekedtek, hogy ezek közül a legfontosabbakat állítsák ki. Az egyik teremben a ’civil’, a másikban pedig a ’katona Görgey’ élete kerül terítékre, míg a harmadik egység az 1862-2009 közötti általános iskolai olvasó-és tankönyvek Görgey-képét villantja fel.

A kiállításon megtekinthető – szokatlan formában, a kiállítótérbe belépőknek „hátat fordítva”, a sebesülés természetét hangsúlyozandó – Kisfaludy Stróbl Zsigmond 1913-as Görgey-szobra, de számtalan orvosi eszköz, személyes relikvia és hadtörténeti érdekesség is látható, sőt, egy Görgeyről készült némafilmet, Than Mór festményét a bekötözött fejű tábornokról és Görgey halotti maszkját is megcsodálhatjuk. A kiállítás természetesen nagy teret szentel a tábornok sebesülésének, s általa betekintést nyerhetünk a 19. század orvostörténeti vitáiba, az egymással rivalizáló sebészeti eljárások előzményeibe, egészen az ókorig visszamenően.

1848-1849-ben, a magyar forradalom és szabadságharc idején alapos bakteriológiai tudás híján az aszeptikus vagy antiszeptikus (fertőzést gátló) műtétvezetés lehetősége még nem létezett, ezért a fejsebeket ekkoriban még évezredes hagyományok szerint kezelték.

A 19. század közepén a Közép-Európában általánosan használt sebészeti tankönyv M.J. Chelius munkája volt, amely részletesen ismerteti a koponyasérülések ellátásánál a különböző műtéti és kötözési fogásokat. Chelius a súlyos gennyedés elkerülését tartja a központi kérdésnek, hiszen az agyhártyagyulladás csak így kerülhető el biztosan.

Nincsen írásos adatunk Görgey felépülésének teljes menetéről, az viszont magáért beszél, hogy Markusovszky Lajos (1815-1893) honvédorvos, a magyar közegészségügy és egészségügyi oktatás megalapítója, az Orvosi Hetilap elindítója, antibiotikumos kezelés, fájdalomcsillapítás és egyáltalán antiszeptikus tudás nélkül is sikeresen tudta kezelni betegét.