Az amerikaiak annyi ideje vannak Afganisztánban, mint ameddig a szovjetek bírták

2010. november 26. 15:48 MTI

A két inváziónak eltérő céljai voltak, s a két háború áldozatainak száma sem összevethető, de hogy lényegesen más eredménnyel érnek-e véget, azt még nem látni. Amit egy gyors hadjáratként kezdtek 2001. október 7-én az amerikaiak és szövetségeseik, hogy kisöpörjék az al-Kaidát és a tálib rezsimet, hosszú, gyötrelmes háborúvá vált. Jelenleg mintegy 100 ezer NATO-katona harcol az újra és újra sarjadó lázadással, miközben megpróbál támogatni és formába önteni egy születő demokráciát.

Minap közzétett elemzésében a Pentagon elismerte, csak törékeny eredményt sikerült elérni, amióta Washington idén újabb 30 ezer katonát vezényelt az országba. David Petraeus tábornok, a nemzetközi erők főparancsnoka korábban azt mondta, a NATO legfőbb célja biztosítani, hogy Afganisztán "soha többé ne legyen az al-Kaida vagy más nemzetközi szélsőségesek menedéke, ahogy szeptember 11-e előtt volt". Ennek egyetlen módja, hogy "hozzásegítik Afganisztánt az önálló védelem és kormányzás képességéhez". Ebből a célból erőfeszítések folynak arra, hogy tárgyalóasztalhoz ültessék a tálibokat. Hamid Karzai elnök bizottságot állított fel a béketeremtési próbálkozásokra, a hadsereg pedig azt reméli, hogy hadjárata rákényszeríti a tálibokat, hogy maguk is a megállapodást keressék.

Amikor a Szovjetunió 1979. december 27-én megszállta Afganisztánt, az volt a célja, hogy modern szocialista államá alakítsa. A szovjetek egy népfelkeléssel szembesülő kommunista rezsimet igyekeztek megtámogatni, de 1989. február 15-én súlyos vereséget elkönyvelve kellett kivonulniuk. 1992-ben Mohammad Nadzsibullah Moszkva-barát kormánya is összeomlott, s az amerikai támogatást élvező lázadók kerültek hatalomra. A tálibok végül egy heves, további ezrek halálát okozó polgárháború végén vették be Kabult. Az országot szigorú iszlám törvénykezéssel hajtották uralmuk alá, míg el nem űzte őket az amerikai erők vezette invázió.

Nader Naderi, a két inváziót kutató afgán elemző úgy véli, bár a két konfliktus már ugyanannyi ideje tart, "a körülmények nem hasonlítanak". Több mint egymillió civil esett áldozatul a Babrak Karmal kormányát hatalomba ültető szovjet erők totális háborújának, amelyet a kommunistaellenes mudzsahed erőkkel vívtak. "Válogatás nélkül bombázták a falvakat, hogy kiűzzék a mudzsahedeket" - mondja Naderi, aki szerint "a civil áldozatok számát össze sem lehet hasonlítani".

Michael O,Hanlon, a Brookings Institution szakértője szerint a NATO-erők tízezernél kevesebb civilt öltek meg és ugyanennyi lázadót. A szövetséges katonai jelenlét szintén sokkal kisebb és célzottabb. Még most is szinte minden művelet az ország déli és keleti részére szorítkozik, ahol a lázadás a legerőteljesebb. O,Hanlon felidézi, hogy az ellenállás csúcspontján 250 ezer, az összes afgán népcsoportból kikerülő mudzsahed harcolt a szovjetek ellen, míg "a jelenlegi lázadó sereg talán nyolcad ekkora lehet, s csak pastukból áll".

"Súlyos gondjaink vannak, de nem lehet összevetni ezt a háborút azzal, amelyet a szovjetek vívtak" - mondja. Az "drámaian visszavetette Afganisztánt korábbi, gyenge, de működő államiságához képest. A NATO ezzel szemben 10 százalékos évi gazdasági növekedéshez segítette hozzá az országot, ma 7 millió gyerek jár iskolába, s a legtöbben kétórányi gyaloglással hozzáférnek az alapvető egészségügyi ellátáshoz" - mondja. Azt is kiemeli, hogy bár Karzait az Egyesült Államok szemelte ki elnöknek az invázió után, "azóta kétszer is megválasztotta őt a saját népe".

Washington és szövetségesei ugyanakkor stratégiai hibákat is elkövettek, például, amikor tekintetüket levették Afganisztánról, hogy az iraki háborúra figyeljenek. Azokban az években a tálibok és szövetségeseik visszaszivárogtak, s ellenőrzésük alá vonták az afgán vidék számos részét, s néhány déli régiót, különösen Kandahár és Hilmend tartományokban.

Vadir Szafi, a Kabuli Egyetem professzora úgy véli, a kockázatok fennállnak, minthogy "az amerikaiak sohasem érték el azt a célt, amiért idejöttek". "Ha nem változtatnak a politikájukon, (...) ha nem sikerül megállapodásra jutniuk a fegyveres ellenzékkel, úgy az afgán emberek hamarosan megelégelik a külföldi katonai jelenlétet" - mondja.

Az Egyesült Államok azt ígéri, elkötelezett marad Afganisztán mellett 2014 után is, amikortól a NATO-erők már át akarják adni a harci feladatokat az afgán hadseregnek. Egy orosz elemző szerint a Szovjetunió valami hasonlót próbált megvalósítani, amikor kivonult Afganisztánból. Pénzzel és fegyverekkel támogatta Nadzsibullah elnököt, s egy kiképzett és jól felszerelt afgán hadsereget hagyott hátra. De ez mind összeomlott, s a mudzsahedek 1992-ben átvették az afgán főváros irányítását. Nadzsibullah az ENSZ épületegyüttesébe vonult vissza, majd pedig Kabul a tálibok kezére került 1996-ban, őt pedig felakasztották a város főterén.

"A Szovjetunió megpróbálkozott azzal, hogy hagyja, védence egyedül irányítsa az országot, de ez a tálibok győzelmével ért véget" - mondja Alekszandr Konovalov, a független moszkvai Stratégiai Elemzések Intézetének vezetője. "Az Egyesült Államok most egy saját lábán megálló struktúrát akar hátrahagyni, némi kisegítő fegyveres erővel - mondja. - Majd meglátjuk, milyen sikerrel járhat ez Afganisztánban."