Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

A pápa szerint XII. Pius több zsidót mentett meg, mint bárki más

2010. november 22. 08:24 MTI

XVI. Benedek pápa kedden megjelenő könyvében leszögezi: XII. Pius több zsidót mentett meg, mint bárki más.

<

Az AFP francia hírügynökség hozzájutott a könyv eredeti német nyelvű példányához, amelyben a katolikus egyházfő utal arra, hogy néhai elődje - aki 1939 és 1958 között ült Szent Péter trónján - 1938-ban bíborosként levélben szólította fel a világ püspökeit, hogy járjanak közbe annak érdekében: a Németországot elhagyni kívánó zsidók vízumhoz jussanak.

"A világ fénye: a pápa, az egyház, és az idő jelei" című művében a pápa kifejti: adódik a kérdés, hogy XII, Pius miért nem tiltakozott erélyesebben a zsidók üldözése ellen. A szerző szerint erre a válasz az, hogy XII. Piusnak számolnia kellett azokkal a következményekkel, amelyeket nyílt tiltakozása váltott volna ki. Nagyon sokat szenvedett, tudta, hogy fel kell emelnie a szavát, de a kialakult helyzet ezt nem tette lehetővé számára - vélte XVI. Benedek.

A német pápa, korábban többször is védelmébe vette XII. Piust. Titkos, illetve titkosítás alatt lévő vatikáni levéltári dokumentumok alapján meg van győződve arról, hogy XII. Pius számos zsidót mentett meg Európában azzal, hogy római és külföldi egyházi intézményekben rejtette el őket, s azért hallgatott, nehogy nehezítse a sorsukat.

XVI. Benedek tavaly decemberben II. János Pállal együtt XII. Piust is venerabilis - azaz tiszteletreméltó - címmel ruházta fel. A pápa annak ellenére hagyta jóvá a XII. Pius hősi erényeiről szóló rendeletet, hogy több zsidó szervezet szerint a II. világháború idején az egyházfő nem tett meg minden tőle telhetőt a holokauszt megállításáért. Szemére vetik például, hogy nem avatkozott közbe, amikor 1943. október 16-án a Vatikán közelében lévő római gettóból a nácik több mint ezer zsidót hurcoltak el a haláltáborokba.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

A pápa szerint XII. Pius több zsidót mentett meg, mint bárki más

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra