A lélek megváltását várták a középkorban a kínzásoktól

2010. november 2. 08:54 Spiegel Online

Peter Nirsch terhes nők hasát vágta fel és távolította el a még meg nem született csecsemőket, s több mint ötszáz embert mészárolt le, mielőtt 1581-ben Nürnbergben elfogták. A bíróság nem kegyelmezett a tömeggyilkosnak: a férfit először megkínozták, majd forró olajat öntöttek az elítélt sebeire, kikötözték, végtagjait eltörték, majd felnégyelték.

Nem Nirsch volt az egyetlen, aki hasonló elbánásban részesült. „Az embertelen ítéletek a mindennapi élet részét képezték” – állítja a bielefeldi jogászprofesszor, Wolfgang Schild, aki új könyvében kicsit árnyalja a brutális kínzásokról és kivégzésekről bennünk élő képet: „Az állatiasság mellett a büntetőjog foglalkozott az elítélt üdvözülésével is” – így a szerző.

A korábbi évszázadokból származó jogi könyvek és pamfletek a „múltat eltorzítják és eltúlozzák, míg a jelent jó színben tüntetik fel” – állítja Schild. A középkori hatóságokat nem vezették szadista hajlamok, sőt, inkább megpróbálták kiengesztelni a „megsértett Istent”, a keresztények ettől például az örök élet elérését várták. A korabeli vélekedések szerint csak az ellenálló test megtörése, a fizikai fájdalom tisztító hatása árán lehetett a lelket megszabadítani. Ez a nézet felettébb elterjedt volt a középkorban, olyannyira, hogy sokan mártírokká váltak, csak azért, hogy így biztosítsák maguknak a túlvilági életet.

Az elítélteket hivatalosan nem is kínozhatták meg annyira: V. Károly 1532-es büntetőtörvénye (Peinliche Halsgerichtsordnung) kijelentette: a kínzásokat csak „megfelelő körültekintéssel, mérsékelt ítélkezés mellett” szabad véghez vinni. „Általánosságban elmondható, hogy az emberek akkoriban nem úgy tekintettek a kínzásokra, mint a ma élők, mivel a bűnnel szemben mély érzésekkel viseltettek, ezért nyitottak voltak a különböző kínzási technikákra”. Az emberek például szerettek kivégzésekre járni, sokszor pedig dühödten vették tudomásul, ha a hóhér nem végezte megfelelően a munkáját.