Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

Sikerül lokalizálni az első pun háború döntő ütközetét

2010. október 20. 13:49 Live Science

Egy Szicília mellett talált hajóroncs elvezetheti a kutatókat a Római Birodalomnak Karthágó felett aratott fontos győzelme helyszínére.

<

Az i.e. 3. században a felemelkedő Római Birodalom és a végóráját élő Karthágó csapott össze a Mediterráneum térsége feletti hegemónia kivívásáért, amely összefoglaló nevén pun háborúként vonult be a köztudatba.

A rivalizálás első felvonását követően, az i.e. 241-es döntő ütközet után Rómának sikerült nyugatabbra kitolnia birodalma fennhatóságát. „Ez egy klasszikus háború volt Róma és Karthágó között” – mondta Jeffrey G. Royal, a Key West-i RPM Nautical Foundation régésze. „Ez a tengeri ütközet volt a végső, amely az észak-afrikai birodalom számára megsemmisítő vereséggel ért fel” – tette hozzá.

A hajóroncsot Levanzo szigetéhez közel, Szicíliai nyugati részén találtak meg, pontosan ott, ahol a történeti források is említést tesznek róla. 2010 nyarán Royal és kollégái egy bronzból készült kosra bukkantak, amelyet a hajó orrára erősítettek, hogy így végezzenek pusztítást az ellenséges hajókon. Az ókorban nagy szerepe volt ennek a taktikának, s különösen a pun háborúk alatt számított elterjedt fegyvernek.

„A kos által megtudhatjuk, hogyan helyezkedtek el a fagerendák, hogyan illesztették össze őket és mekkora súlyúak voltak” – magyarázta Royal, majd hozzátette, hogy a mostani felfedezés immáron a harmadik volt a sorban a 2008 óta tartó kutatásban. A kutatók még nem tudták minden kétséget kizáróan bebizonyítani, hogy a hajó római, vagy karthágói volt-e; Royal szerint az utóbbi a valószínűbb, mivel a két korábbi tárgyon - ellentétben a mostanival - latin feliratok voltak, s ezt támaszthatja alá az is, hogy a vesztes oldal, Karthágó több hajót veszített a csatában.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

Sikerül lokalizálni az első pun háború döntő ütközetét

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra