A magyar határvédelem története
2010. szeptember 29. 08:37 Berki Imre
A totális határőrizet bűvöletében
Magyarország határőrizetét a két világháború között a trianoni békeszerződés által megszabott lehetőségek befolyásolták. Mivel a belbiztonsági erők növelésétől az Antant nem zárkózott el, a magyar kormány engedélyt kapott arra, hogy a határok őrizetére felállítsa a Magyar Királyi Vámőrséget. A vámőrség a magyar haderő álcázott része volt, kvázi katonai szervezetben tevékenykedett, őrizte az államhatárt, biztosította a határvédelmet és a kishatárforgalom ellenőrzését, de vám feladatokat nem látott el. A vámfeladatokat a vámhivatalok végezték, a távolsági személyforgalom ellenőrzését pedig a Magyar Királyi Államrendőrség határszéli kirendeltségei látták el. Ezt a szervezetet 1932-től Magyar Királyi Határőrséggé szervezték át, majd 1938-ban határvadászok néven beolvasztották a honvédségbe.
Az Ideiglenes Nemzeti Kormány már 1944-ben elhatározta a határőrség újjászervezését. A fegyverszüneti egyezmény megkötése után lehetőség nyílt a hadsereg és ezen belül a határőrség megszervezésére. Erre a trianoni határokon kerülhetett sor, ahol eddigre már nyomai sem maradtak a bécsi döntéseket megelőző határőrizeti rendszernek. Kezdetben a határőrség első alegységeit is spontán állították fel a Nemzeti Bizottságok, amelyek később megszűntek, vagy beolvadtak a határvadász alegységekbe.
A határőrség központi megszervezésére a Honvédelmi Minisztérium 1945. február 23-án kiadott 20.183 számú rendeletével került sor. A szervezési osztály a határőrség megszervezéséről szóló rendeletet a Szövetséges Ellenőrző Bizottság szovjet tagozatával konzultálva készítette elő. Kolesznyikov ezredes a SZEB nevében 1945. május 14-én jóváhagyta a határőrség eddigi tevékenységét, és közölte, hogy a SZEB a határőrség számára 5000 fős létszámot engedélyez; egy 27 határportyázó századból és 150 határportyázó őrsből álló határőrizeti szervezetet alakítottak ki.
1946 márciusában a SZEB elrendelte a magyar hadsereg létszámának 25 ezer főre történő csökkentését. A kormány az ország gazdasági helyzetéből kiindulva csak 20 ezer főnyi hadsereget kívánt fenntartani. A határvadász alakulatok átszervezéséről szóló HM Eln.kat.pol. 102.000/1946. intézkedéssel a határportyázó századokat kivonták a kerületi parancsnokságok alárendeltségéből, és az újonnan megszervezett Határőr Parancsnokság alá rendelték. A rendelkezésre álló fegyverzeti felszerelés és személyi állomány válogatott része a Határőrséghez került. Ezzel megtörtént egy kommunista vezetésű ütőképes „párthadsereg” kialakítása, amely szükség esetén felhasználható volt akár egy budapesti „reakciós zendülés”, akár egy esetleges katonai ellenállás letörésére.
A Határőrség parancsnokává Pálffy György ezredest, vezérkari főnökévé Németh Dezső alezredest, a nevelési osztály vezetőjévé Loránt Imre századost nevezték ki. A határőrség parancsnoka közvetlenül a honvédelmi miniszter alárendeltségébe tartozott, magasabb parancsnoki jogkörrel. A korábban a kerületi parancsnokságok alárendeltségében felállított 27 határportyázó-századból és az új erőkből 14 határvadász-zászlóalj - amelyek a középszintű irányítás mellett a képzés színterei voltak és személyi állományuk egyben a határőrizet manővertartalékát is képezte - 50 század és 250 őrs tagozódású szervezet jött létre, valamint egy vasútbiztosító ezred, később zászlóalj. Az átszervezés kapcsán a határőrség létszámát 9928 főre növelték.
A Minisztertanács 4.353/194 számú rendeletével 1950. január 1-jén a Határőrség kilépett a Honvédelmi Minisztérium alárendeltségéből és az önállóvá vált Államvédelmi Hatóság része lett. 1951. február 1-jével a Határőrség átvette a határrendészet feladatkörének, állományának és eszközeinek zömét. Ezt követően a határforgalmi szerveket katonai szervezetekké alakították át, így a határőrizeti tevékenység egységes jelleget öltött, s a határőrizet katonai vonásai megmerevedtek, ami bizonyos változtatásokkal egészen a 80-as évek végéig működött. Az új szervezet átszervezését politikai érdekeknek alárendelve szovjet mintára hajtották végre. A Határőrség Országos Parancsnokságánál és a határőr kerületeknél megjelent szovjet tanácsadók részt vettek a tevékenység irányításában.
A Határőrség fejlesztésének új koncepciója nem jelentett mást, mint a szovjet határőrizeti modell maradéktalan átvételét. Így Magyarországon fokozatosan kialakult az un. „totális határőrizet”, ami – egyebek mellett – magával hozta az államhatár közeli területek letarolását, a határsávot, a robbanózárat és a többlépcsős határőrizetet. A „totális” határőrizet legszélsőségesebb formája 1951-52-ben a déli határszakaszon kialakult „se béke, se háború” állapota volt. Az itt diszlokált határőrcsapatokat a nyári táborozások során kötelékharcászatra képezték ki, amelynek szinte kizárólagos tárgyköreit a határvédelem, illetve az ejtőernyős deszant elleni harc kérdései képviselték.
Ezen időszak határőrizetét a törvényesség alacsony szintje, a korábbi gyakorlattól teljesen eltérő antihumánus módszerek és eszközök (lakosság-kitelepítés, aknazárak) is jellemezték.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
