Húsz évvel ezelőtt Göncz Árpád lett a rendszerváltás első köztársasági elnöke. A jelképes alkalom és a jelképes pozíció betöltője azóta is szerepmodellje az államfői pozíció egyfajta felfogásának, a „szerethető” elnöknek.

Göncz elnöki pályafutását az azóta is példátlan népszerűség és a rendszerváltó Antall-kormánnyal történt konfliktusaira alapuló vélt vagy valós konzervatív oldali sérelmek kettőssége jellemzi. Az elnök Göncz és a miniszterelnök Antall József párosa a rendszerváltás egyik szimbóluma. Hogyan és miért találta ki Antall, hogy Göncz legyen az elnök, és miként ért célt elképzelése?

Bár másoknak is eszébe jutott, hogy Göncz Árpád karaktere alkalmas lehet az államfői poszt betöltésére, a visszaemlékezésekből egybehangzóan rajzolódik ki, hogy Antall József volt az, aki körülbelül 1989 nyarától kezdve fel-felvetette Göncz lehetséges államfőségét. Akkor még sem Antall nem volt a rendszerváltó politika élvonalában, sem az államfői posztról nem lehetett tudni, hogy azt milyen módon és mikor töltik majd be. Csak novemberben, az úgynevezett négyigenes népszavazáson dőlt el: az államfőt az első szabadon választott Országgyűlés választja meg, így hárítva el azt a rendszerváltó pártok – elsősorban az SZDSZ és a Fidesz – által veszélyként értékelt lehetőséget, hogy egy közvetlen választáson az akkor legnépszerűbb kommunista politikus, Pozsgay Imre nyerje el a tisztséget.

 

Érdekes momentum: az a megoldás, miszerint a kerekasztal-tárgyalások záródokumentumát az SZDSZ ne írja alá – mely lépés egyenes következménye volt a Göncz későbbi életét is befolyásoló, az elnökválasztás módjáról tartott népszavazás –, Göncz Árpád ötlete volt. „Igen, ezt úgy tudom, én mondtam ki először. Legalábbis a legjobb emlékezetem szerint én, bár lehet, hogy más is, olyan nyilvánvaló volt. Valóban olyan kiutat láttam benne, ami nem akadályozza – mint utóbb kiderült, nem is akadályozta, sőt inkább siettette és kiterjesztette – a tárgyalásokon lefektetett alkotmányos alapelvek törvénybe iktatását, viszont egyértelműen kifejezte azt, hogy miben nem értünk egyet. Ma is úgy érzem, hogy ez helyes lépés volt” – emlékezett Göncz 1999-ben a Beszélőnek adott interjúban.

A teljes cikk a Múlt-kor történelmi magazin 2010. ősz számában olvasható.