Virágkorát élte a bűnözés Anglia bombázásakor

2010. szeptember 1. 12:23 The Guardian

Az egyik első gengszter, aki 1939-ben a börtönkapuk megnyitása közben kiszabadulhatott, Billy Hill, Közép-London Seven Dials negyedének jól öltözött gonosztevője volt. „Nem akarok úgy tenni, mintha király lennék, de azt kell mondjam, hogy letettem a névjegyemet, amíg el nem fogtak, nagyon sokat tettem abban a helyzetben” – írta az 1955-ben megjelent, Nagy-Britannia alvilági főnöke címmel írt önéletrajzában.

„A nagy, kiterjedt és jól jövedelmező feketekereskedelem az ölünkbe pottyant. Egyszer valakinek meg kellene írnia az ország háborús illegális piacának történetét, amely a polgári lét legnagyszerűbb oldala volt. Ez több millió fontba került Nagy-Britanniának, de én nem csupán lefölöztem a profitot, hanem tápláltam is a rendszert.”

Hill hamar észrevette, hogy a bevonult fiatal férfiak miatt meggyengült a rendőrség, s ezt bandájával azonnal kihasználta: előbb a West Endnél raboltak ki ékszerüzleteket (köztük volt egy hatezer font értékű fogás), majd amikor megállapították a fejadagokat, mindent – a whiskytől a kolbászbőrig – eladott, ezzel pedig óriási vagyonra tett szert.

A blitz ideje alatt a tolvajoknak csak arra kellett ügyelniük, hogy a bombázások idején ARP (Air Raid Precautions, óvintézkedések légitámadásoknál) sisakot és karszalagot viseljenek, majd amikor senki sem figyeli őket, besurranjanak a boltokba, ahonnan mindent ellophattak. A járókelőket különösen a karszalag jelenléte nyugtatta meg, akik annak tudatában, hogy így az élelmiszerek és használati tárgyak biztos helyre kerülnek, még segítettek is a bűnözőknek a pakolásban, de mások nem bízták a véletlenre és mentőknek álcázták gépkocsijukat.

A legnagyobb meglepetést nem is az jelentette, hogy a bűnözők mekkora profitra tettek szert a blitz és az ennek következtében elrendelt áramszünetek alatt, hanem hogy milyen sokan kapcsolódtak be a fekete kereskedelembe. A fejadagok megállapítása sokakat kényszerített törvényszegésre: 1943-ban például ötmillió ruhajegynek kelt lába, a kormány pedig visszavonta a kezdeményezést. 1945-re 114 ezer esetben folyt már bűnvádi eljárás, az ügyészek ráadásul nem voltak tekintettel a törvénysértések súlyosságára

A londoni Birodalmi Hadi Múzeum (Imperial War Museum) gyűjteményében számos olyan feljegyzés van, amelyek az emberek által megélt tapasztalatokról tesz említést. Egy kelet-londoni kereskedő például azt mondta 1941-ben, hogy az üzlettulajdonosoknak több kárt okoztak a tolvajok, mint a német bombák. Amikor a korábban biztonságosnak hitt, földalatti bálteremként funkcionáló Café de Paris-t abban az évben bombatalálat érte, a túlélők megdöbbenve tapasztalták, hogy a romok között számos tolvaj is volt, akiknél a mulatozóktól eltulajdonított ékszereket találtak. A rendőrség keveset tudott tenni a megrongált üzletek ellen, amelyeknek a betört kirakatait sokszor kartonpapírral vagy furnérlemezzel helyettesítették. A rendőrautókat pedig ugyanúgy sújtotta a benzinhiány, ráadásul a koromsötét utcákon szinte lehetetlen volt fülön csípni a tolvajokat.

Voltak olyan bűncselekmény-típusok, amelyek kifejezetten a háborúhoz köthetők: ilyen volt például az orvosok megvesztegetése, akik a végén már 150 fontot is elkértek azért, hogy valakit alkalmatlannak nyilvánítsanak a katonai szolgálatra, de a bombázások elültével a kárfelmérések utáni kompenzáció (500 font a lerombolt házak után) is alkalmat adott a visszaélésre. Az áramszünet ráadásul a zsebtolvajok malmára hajtotta a vizet, de a háború a „Piccadilly kommandó” néven elhíresült prostitúcióba is új életet lehelt.

A háború által sújtott Nagy-Britannia azonban nem csak a piti bűnözők melegágya lett, ugyanis az üzletemberek ugyanúgy megtalálták számításaikat, s a kormánytól különféle engedményeket csikartak ki. „A háború nagy lehetőséget biztosított sok vállalkozásnak” – véli Dick Hobbs, a London School of Economics szervezett bűnözésre szakosodott professzora, aki szerint a háború egyik melléktermékének számító jelenség megváltoztatta az embereknek a bűnözéshez való viszonyát. A bűnözési ráta – amely 1939 és 1945 között 57 százalékkal emelkedett – azonban nem vezetett olyan polgári törvénytelenséghez, amely az elmúlt fél évszázadban oly sok háborút jellemzett.