Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

Jégbe fagyott katona a Dolomitokból

2010. augusztus 27. 15:33 The Daily Mail

Egy első világháborús katona jégbe fagyott tetemét fedezték fel egy olasz síparadicsomhoz közeli gleccserben. A maradványokat az orvosi vizsgálatok után ünnepélyes keretek közt temetik majd el.

<

Az olasz katona maradványaira Dino De Bernardin amatőr történész 2800 méter magasan, az olvadó jégben talált rá. A Marmolada lejtőn, Serautához közel felfedezett maradványokhoz kihívták a rendőröket is, majd azokat egy alpinista mentőcsapat segítségével emelték ki a jégből, és vitték a helyi kórház hullaházába.

Az elkövetkezendő vizsgálatok során a férfi halálának okát szeretnék megállapítani, majd a maradványokat a katonai temetőben ünnepélyes keretek között helyezik majd végső nyugalomra. Az elsődleges tesztek szerint a férfit egy gránátrepesz találhatta el, vagy egy aknára léphetett: mindezeket a szétszóródott maradványok alapján gondolják. A testet ugyanis a robbanás kettétépte, és a lábak is súlyosan megsérültek, míg a fejet egyelőre nem lelik.

A felfedezés helyszíne az első világháborúból lehet ismert: 1915 és 1917 között az olasz csapatok az Osztrák-Magyar Monarchia hadseregével csaptak össze a térségben. A környéken a mai napig sok hadianyag található szétszóródva, és gyakran találnak éles bombákat és kézigránátokat is.

Szintén érdekes, hogy a Dolomitokból származik Európa leghíresebb jégembere, Ötzi is, akinek maradványaira 1991-ben akadtak rá.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

Jégbe fagyott katona a Dolomitokból

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra