Múlt-kor.hu

Kiadják Mussolini naplóit

Kiadják Mussolini naplóit

2010. augusztus 5. 13:15 MTI

Hamarosan olvashatók lesznek Benito Mussolini 1935-39 közötti feljegyzései, mivel ősszel kiadják a történészek által vitatott eredetű kéziratot.

Öt éven át mindennap naplót írt a Duce az olasz Vöröskereszt által kapott naptárokba fekete tintával, és bár sorait kézzel írta, keveset javított a szövegen. Alig húzott át szót vagy törölt ki mondatot. A szöveg az ötvenes éveiben járó fasiszta vezér személyes benyomásait őrizte meg, és számos meglepetést tartogat. Az utolsó hónapok feljegyzései arról tanúskodnak, hogy Mussolini egészen 1939-ig tartott a háborútól, és minden eszközzel megpróbálta elhárítani. A kevesek, akik már olvasták a naplókat, azt állítják, megdöbbentő, milyen véleménnyel volt Mussolini a hozzá hű katonai vezetőkről.

A Duce naplói novemberben jelennek meg a Bompiani kiadó gondozásában. Három éve tudni létezésükről, de a kiadónak mostanra sikerült megállapodni a naplók megtalálójával és Mussolini örököseivel. Mussolini naplói (I diari di Mussolini) címmel, összesen öt kötetben adják ki, novemberben az elsőt, majd félévenként mindig újabbat publikálnak.

Olaszország a második világháború óta kereste Mussolini naplóit. Több hamisítvány került elő, például az a harminc kötet, melyet 1957-ben anya és lánya, Rosa és Amalia Panvini talált meg szintén vöröskeresztes naptárak oldalaira feljegyezve. Ezt a hamis naplót az olasz bíróság bezúzásra ítélte. Ugyanez lett a sorsa a fasiszta Roberto Farinacci 1943-as naplójának: a Rizzoli kiadó a kész könyvet semmisítette meg.

A tekintélyes könyvgyűjtőként ismert Marcello Dell'Utri kormánypárti szenátor 2007-ben jelentette be, hogy megtalálta Mussolini naplóit. Kezdetben annyit árult el, hogy a füzeteket annak a partizáncsoportnak az egyik tagja őrizte meg, mely 1945 áprilisában elfogta a menekülő Ducét. A partizánt azonosították: a svájci állampolgár Lorenzo Bianchiról, ellenállónevén Renzóról volt szó, aki 1988-ban bekövetkezett haláláig egy kaszinóban krupiéként dolgozott.

Dell'Utri felfedezését az olasz történelemtudósok és a sajtó is kétkedéssel fogadta. Ugyanezt a kéziratot a kilencvenes évek elején a londoni Sotheby's aukciós ház szakértői hamisnak tartották. A Bompiani mégis üzletet látott a naplók publikálásában. "Egy könyvkiadónak nem kell eredetiségi tanusítványt adni. Néhány tudós hamisnak tartja, a Mussolini család szerint a naplók számos személyes részletet tartalmaznak, melyeket senki más nem tudott volna kitalálni" - hangúlyozta a Bompiani igazgatója Elisabetta Sgarbi.

A naplók kiadásával végre egészében megismerjük az eddig csak részletekben kiszivárogtatott szöveget - írta a Corriere della Sera című napilap kulturális rovata, mely a kézirat származásáról folyó vitánál aggasztóbbnak tartja azt, hogy a fasiszta Musssolini a mai napig kiadói érdekességnek számít.

Kiadják Mussolini naplóit

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2019. ősz különszám: 101 kép rólunk

Ízelítő a Magazinból

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra