Nem dől tovább a pisai ferde torony

2010. augusztus 3. 09:54

A torony főterét, a Piazza dei Miracolit évek óta tüntetők lepik el – legutóbb az olasz kormánynak az oktatásügyet érintő megszorítása ellen zajlott demonstráció –, amely egy évtizede még elképzelhetetlen jelenségnek tűnt: 1990 és 2001 között a teret ugyanis kordonokkal zárták el az érdeklődők elől, amelynek következtében 45 százalékkal csappant meg a városba látogató turisták száma.

A ferde torony megmentését zászlajára tűző nemzetközi bizottság így próbálta elkerülni Pisa legfontosabb látványosságának összedőlését. „Az utcai árusok dühösek voltak a kieső bevételek miatt, ezért a tér, illetve a torony megnyitását követelték” – nyilatkozta John Burland, a tizennégy fős bizottság egyetlen brit tagja. „A torony viszont az összedőlés szélén állt. Közbelépésünk nélkül akár egy vihar vagy egy földrengés is ledönthette volna” – magyarázta büszkén a 72 éves földmérnök.

A bizottság munkájából azonban nem sokat tudhatott meg a közvélemény, amelyet két évtizeden át sokan inkompetensnek és zavarosnak tartottak, különösen 1995 szeptembere után, amikor a torony már valóban az összedőlés szélére került. A 2001-ben feloszlott testület ezekre a vádakra válaszul egy ezeroldalas, minden döntéshozatalt lépésről-lépésre bemutató vaskos kötetet bocsátott az érdeklődők rendelkezésére, Tower Restored (Helyreállított torony) címmel.

A ma főként egyetemi városként számon tartott Pisa a szicíliai szaracénok ellen a 12. században aratott diadal után Itália egyik jelentős köztársaságává vált, amelyet a városi elöljárók egy katedrális, egy keresztelőkápolna és egy harangtorony megépítésével ünnepeltek meg. Az épületegyüttes – különösen a ferde toronyként elhíresült harangtorony – alig épülhetett volna ingatagabb helyre. A vékony, alluviális iszap alatt egy még puhább tengeri agyagréteg található, amely gyakorlatilag mocsár, s csak az építkezés (1173-1370) ideje alatti hosszabb szüneteknek volt köszönhető, hogy nem dőlt össze az építmény. A torony már az első kapavágástól kezdődően ferde volt, miközben a városiak büszkén mesélik, hogy az épület az isteni szeretet miatt (erre utal a tér neve is: Csodák Tere) maradt állva.

A torony a 19. században egy méterrel déli irányba dőlt el, majd a velencei San Marco harangtornya összedőlése után már a város elöljárói is észbe kaptak: a 20. században 16 különböző bizottságot állítottak fel annak megvizsgálására, hogy mi okozhatta az épület elferdülését – ha a föld mindenhol egyaránt instabil, miért dőlt el a torony délre észak helyett – kérdezték egymástól a szakemberek. Mussolini a fasiszta Olaszország szimbólumát látta a toronyban, ezért megoldásként lyukakat ásatott a földbe és az épületet 80 tonna betonnal erősítette meg. A Duce azonban ezúttal is kudarcot vallott, 1989-re pedig már 4,7 méterre dőlt meg déli irányba a torony.

1990-ben aztán az olasz miniszterelnök, Giulio Andreotti bezáratta a tornyot, és egy tizennégy fős, független bizottság felállítását is elrendelte. Burland szerint nem volt semmi, amely közös lett volna ezekben az emberekben, a tárgyalások ráadásul rendkívül heves vérmérsékletűek voltak, a professzor munkáját pedig a tolmácsok is hátráltatták (a bizottságban csupán ketten: Burlan és amerikai kollégája nem voltak olaszok.) A konszenzus hiányát a – másfél havonta összeülő – bizottság lassú munkája tetőzte be, s a szakemberek eleinte nem találtak olyan számítógépes programot sem, amely elfogadta volna, hogy az épület a 4,7 méteres dőlés ellenére még mindig áll.

Habár 1992-1993-ban történtek előremutató lépések, a két évvel később használt földalatti vashorgonyok következtében azonban majdnem eldőlt az épület – ezért kapta ez az időszak a Fekete Szeptember elnevezést. A tervet később leszavazták, s ehelyett inkább 300 tonna öntecset helyeztek a torony talapzatának megerősítésére. A pisaiak és a város polgármestere az asztalt csapkodták, miközben Burland és társai az új kormány áldását várták a munka folytatásához.

A Tower Restored magyarázta a bizonyítványát, mondván, az 1992-es, 1993-as és 1995-ös megoldásokat is csak átmenetinek tekintették, mielőtt egy hosszú távú terv megvalósításába kezdenek. Burland ekkor úgy gondolta, rátalált a megoldásra: földszeleteket kell az északi oldalról kivenni, s ezáltal hagyni, hogy a gravitáció kiegyenesítse az épületet, amelyben így a művészettörténészek legnagyobb örömére nem fog kár keletkezni.

A munkálatok 1999-ben kezdődtek el, s ezzel egy időben 120 érzékelőt is telepítettek a harangtorony belsejébe, illetve a föld alá, ahonnan a szakemberek naprakész információt kaphattak az épület állapotáról. A professzor londoni irodájában naponta kétszer várta a ferde torony állapotában bekövetkező változásokról szóló faxokat; mára, 1500 fax és 70 tonna föld eltávolítása után visszaállt a torony arra a pontra, ahol a 19. században volt.

A helyreállítási munkák 2001. június 17-én, a város védőszentjének, Szent Ranieri napján fejeződtek be, amelyet a helyiek színpompás utcai karnevállal ünnepeltek meg. Burland ezzel egy 800 éves rejtély nyitjára bukkant: a torony az iszap feletti talajvíz fluktuációja miatt dőlt délre észak helyett, a város talajvize pedig sokkal magasabbra emelkedett a torony északi oldalán, mint délen. 2003-ban a professzor egy olyan csatornahálózatot tervezett, amellyel már könnyen orvosolható volt a probléma.

A technológiának köszönhetően a torony 2003 és 2009 között egyáltalán nem mozdult el, de ezzel nem ért véget a pisai torony sikersztorija: a múlt hónapban Abu-Dzabiban átadásra került a Capital Gate, a pisai ferdetoronynál négyszer akkora mértékben megdöntött épület, amelynek megépítésénél maga Burland professzor bábáskodott.