Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

Már a kőkorban is kifestették a házakat

2010. július 28. 18:04 MTI

Már a kőkorszakban is használtak festékeket a házak csinosítására, legalábbis a Skóciához tartozó Orkney-szigetcsoporton, ahol egy dekorált épület maradványai kerültek elő.

A vörös, narancssárga és sárga festékkel színezett két kőtömb a tavaly feltárt prehistorikus "katedrálishoz" tartozott. A 25 méter hosszú és 20 méter széles masszív épület a fősziget neolitikus nevezetességei, a két kőkör (Stones of Stenness és a Ring of Brodgar) között helyezkedik el. A feltételezések szerint a "katedrális" egy nagykiterjedésű épületkomplexum része volt, egyfajta szentélyként szolgált, ahová "Skócia" egész északi részéből gyűltek össze a zarándokok.

"Nem számítottunk kőkorszaki festék felfedezésére. Ez a legkorábbi épület Nagy-Britanniában, ha nem egész Észak-Európában, amelynek homlokzatát kifestették" - magyarázta Nick Card, az orkneyi régészeti kutatóközpont archeológusa. Az egykori "építészek" vörös és sárga homokkőből képezték ki az épület belsejét, s ugyanezek a színek köszönnek vissza a most felfedezett festett kőtömbökön.

"Fantasztikus, hogy a festék ennyi évezreden keresztül megőrződött a talajban" - emelte ki a régész. Nick Card ismertetése szerint a környéken már korábban is kerültek elő apró cserépedények, amelyekben festéknyomokat fedeztek fel. "Úgy véltük, hogy a ruházat és a cserépedények díszítésére alkalmazták a festéket a neolitikumban, ahogy valószínűleg kozmetikumként is. Ám korábban soha nem tapasztaltuk, hogy a falakat is festették volna" - emelte ki a szakember.

A továbbiakban a kutatók a festékek összetételét elemzik majd. Feltételezéseik szerint hematitot (vörösvasércet) alkalmaztak, amelyet porrá zúztak, majd állati zsiradékkal, tejjel vagy tojással kevertek el, s valószínűleg a modernkori ecsetre emlékeztető eszközzel vitték fel a falakra.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

Már a kőkorban is kifestették a házakat

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2022. tél: A szeretet mártírjai

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra