Selyemfestménnyel indult a pingpong diplomácia

2010. június 25. 09:43 Fekete István

Amikor 1969-ben Nixon beköltözött a Fehér Házba, a republikánus elnök feltett szándéka volt, hogy enyhítse a Csang Kaj-sek Tajvanra menekülésével és a Kínai Népköztársaság kikiáltásával végződő, 1949-es polgárháború óta fagyos amerikai-kínai kapcsolatokat. Ez egybeesett Peking érdekével, ugyanis addigra már pattanásig feszült a helyzet Kína és a Szovjetunió között, Moszkva ugyanis az ország északi határánál óriási hadsereget állomásoztatott, az Usszuri folyónál történt határincidens pedig egyenesen háborúval fenyegetett. Mao úgy gondolta, hogy a kínai hadsereg egyedül képtelen lenne feltartóztatni a Vörös Hadsereget, ezért a legkézenfekvőbb megoldásnak a Szovjetunió legnagyobb ellenségének számító Egyesült Államoknak Pekinghez való édesgetése tűnt.

Mao először Edgar Snow újságírót, a Vörös csillag Kína felett című könyv szerzőjét hívta meg magához, de ez a lépés ugyanannyira kis lépésnek számított a tengerentúlon, mint az emberiség számára. Azt azonban kevesen gondolták volna (maga Nixon is többször megdöbbenésének adott hangot), hogy az asztalitenisz lesz az, amely közelebb hozza a két országot. A Kínával való détente egyetlen kritikusa érdekes módon Nixon egyik legközelebbi munkatársa, Spiro Agnew alelnök volt, aki az utazási feltételek könnyítését és a kereskedelmi kapcsolatok javítását célzó kezdeményezéseket alapvetően hibás döntéseknek nevezte, s leginkább Tajvan miatt aggódott, a pingpong diplomáciát pedig egyszerű PR-fogásnak nevezte.

Amikor a kínai külügyminisztérium értesült az amerikai asztalitenisz-válogatott Kínába utazásának szándékáról, Mao Ce-tung és Csou En-laj miniszterelnök eleinte meghátrálni látszott. A kínai vezetés végül engedett, s 1971. április 10-én kilenc amerikai játékos, négy tisztviselő és két feleség átlépte a kínai határt; az amerikai delegáció a rá következő héten bemutató mérkőzések egész sorát játszotta, s ezzel a válogatott és az őt kísérő újságíróhad az első olyan sportdelegáció lett, amely 1949 óta megvethette a lábát a kontinensnyi országban.

Tim Boggan, Az amerikai asztalitenisz története című könyv szerzője szerint három olyan esemény volt, amely arra ösztönözte Kínát, hogy megtegye eme történelmi lépést. Az első H. Roy Evansnak, a Nemzetközi Asztalitenisz Szövetség elnökének kínai látogatása volt, ahol arra sürgette a helyi asztalitenisz szövetség potentátjait, hogy tegyék meg a tapogatózó lépéseket a világ többi országa felé. A másik fontos lépés Leah „Miss Ping” Neuberger meghívása volt: amikor a világbajnok játékos a kanadai csapattal az országban járt, Peking a vízumot nemcsak neki, hanem az egész amerikai csapatnak is megadta.

A harmadik, s egyben a legfontosabb esemény Glenn Cowan és Csuang Ce-tung találkozása volt. Ez az egyéni akció Csuang nyitott személyiségével, empatikus képességével magyarázható, Mao ugyanis az 1971-es világbajnokság előtt a kínai sportolók értésére adta, hogy a válogatott tagjai ne kezdeményezzenek beszélgetést amerikai ellenfeleikkel, s a mérkőzések előtt ne cseréljenek zászlót, inkább csak a kézfogásra szorítkozzanak a köszöntés során.

Cowan 1971-ben Japánban éppen a csapatbuszra akart felszállni, de azt a késő éjszakába nyúló játszma miatt lekéste. A kínaiak nem sokat törődtek a szerencsétlenül járt férfival, Csuang azonban a kínaiak a buszára invitálta az amerikait; a sportoló nem is tudta, cselekedetével mekkora lavinát indított el. A kínaiak háromszoros világbajnoka nem sokkal ezután egy a Huang-hegyet ábrázoló selyemfestményt nyújtott át az amerikai játékosnak, de Cowan ezt akkor nem tudta mivel viszonozni, ugyanis csak egy fésű volt nála.

Az amerikai sportoló később egy piros-fehér-kék, az Egyesült Államok zászlajának színeiben pompázó pólóval lepte meg társát, amelyen a béke szimbóluma volt látható. Az amerikai riporterek természetesen azonnal mikrofont szegeztek Cowan arcába, s arról kezdték el faggatni, hogy a drámai találkozásnak mikor lesz folytatása. Arra a kérdésre, hogy Cowan szeretne-e a közeljövőben Kínában játszani, némi hezitálás után úgy felelt: „Természetesen”. A szavakat hamarosan tettek követték, a két válogatott pedig eleget tett a kölcsönös meghívásnak. A pingpong diplomácia Kissinger és Nixon történelmi látogatásának kövezte ki az utat, amelyre 1972 februárjában került sor.