Mítoszok és történelemtanárok

2010. június 25. 12:09

A magyar történeti közgondolkodás földcsuszamlásszerű átalakulásának küszöbén állunk - vezeti be a műhelybeszélgetések összegyűjtött anyagát a kötet, és eszerint mindez főként a tizenéves diákokat érinti. Ők azok, akiket megfognak azok az összeesküvés-elméletek, vagy a tudományosságnak még csak a látszatát is nélkülöző teóriák, amelynek mostanra komoly szubkultúrája alakult ki Magyarországon is.

Ezeket a nézeteket a történelemtanárok szerint a fiatalok gyakran nem otthonról hozzák, és azok a mindennapok során jutnak el hozzájuk, akár írott, akár mozgóképes változatban. „Ezen nézetek melegágya az internet, amely korábban elképzelhetetlen mértékben lehet felelős azért, hogy gyorsan és hatékonyan terjednek a különböző tévhitek”. A tudós- média- és tanártársadalom pedig "dermedten, szinte tétlenül áll" ezzel szemben, és nem veszik fel a kesztyűt a Jézus magyarságáról, a pilisi világcsakra közelében állt Ősbudavárról szóló teóriákkal, vagy épp a hun-magyar azonossággal, a holokauszt tagadással, vagy épp a rendszerváltó összeesküvéssel szemben.

A kötet célja ezért egyértelmű: bár ezen legendák, mítoszok és elképzelések iránti társadalmi igényt nem lehet megszüntetni, beszélni kell róluk. Idén tavasszal egy négy alkalomból álló beszélgetés sorozatot szerveztek, amelynek során különböző szemléletű, világnézetű történészek, történelemtanárok, értelmiségiek tartottak vitaindítókat és beszélgettek az egyes korszakokat körüllengő legendákról.

Javaslatok születtek a történelemtanárok számára, akik a kötetben több ötletet is találhatnak a problémák kezeléséhez, vagy épp az órán kívüli munkára, és egy harmadik javaslatcsokorral pedig a pályázatkiírókat, vagy más szervezeteket bátorítják a legendák cáfolatára, szellemes, vicces formában történő kiigazítására.

De miért van szükség minderre? "Ha valakinek jó érzést okoz a tudat, hogy egyszerre származik az etruszkoktól, suméroktól, a majáktól, a japánoktól és a világ legrégibb nyelvét beszéli, meg kell-e fosztani ettől? Valóban, a bolondériák jelentős része önmagában ártalmatlan... Másfelől pedig a burjánzó téveszmék többsége és egész, összefüggő hálózata elválaszthatatlanul kapcsolódik ahhoz a feltevéshez, hogy eddig olyan, eddig titkolt tanításokról van szó, melyeket gonosz emberek, hatalmak eltagadtak előlünk pusztán azért, hogy uralmuk alá hajtsanak minket.”

A kötetben első helyre Trianon került: a már nálunk is bemutatott szempontokon kívül nagyon hangsúlyos, hogy milyen szerepet kap ezen trauma a középiskolai tankönyvekben; ezt Dupcsik Csaba és Repárszky Ildikó válaszolták meg. Peragovics Ferenc a téma tanórán történő bemutatását szorgalmazza, míg ezen megoldatlan egyenlet képleteiről Lőrinc László Zeidler Miklós történésszel beszélgetett.

Szintén érdekes fejezet a Magyarország második világháborús szereplését bemutató rész, amelynek során arra kerestek választ, hogy a magyar vezetés és társadalom mennyiben volt felelős a világháborús borzalmakért. Az oktatási és tankönyves fejezeteket Ungváry Krisztián rövid esszéje egészíti ki, aki szárazan, lényegre törően cáfolja az összegyűjtött tévhiteket, kihúzva a talajt a holokauszt tagadók, és a Magyarország teljes ártatlanságát vélelmezők lába alól.

A kommunizmus évtizedeivel foglalkozó szekcióban elsődlegesen az 1945 és 1948 közötti részre koncentráltak, ám a bemutatott beszélgetésben az egész Kádár-korszakkal kapcsolatos nosztalgia is felmerült. A vitában Rainer M. János, Schmidt Mária, Gyarmati György és Valuch Tibor történészek vettek részt, ahogy a jelenleg használt tankönyvek szerzői is képviseltették magukat. A Kádár-korszak mítoszai nem lebecsülendők, hiszen a kommunizmus évtizedeit megszépítő nosztalgia mindig elfelejti: „ez nem 1867 volt, itt ugyanis nem volt kinek kiegyeznie”.

Az utolsó beszélgetés nem köthető korszakhoz, hanem általánosságban próbál közelíteni a hamis mítoszok társadalomlélektani hátteréhez.

A könyvet záró, közkedvelt mítoszok fejezetben aztán mélyvíz következik: olvashatunk az etruszk-magyar illetve sumer-magyar nyelvrokonságok sületlenségéről, a parthus-magyar rokonságról, és Jézus magyarságának elméletéről. Fodor István a történelem és régészet eszközeivel veszi össztűz alá a hun-magyar rokonság elméletét, és szerinte „ma már ezt az elgondolást kizárólag az amatőr őstörténészek melengetik tovább, mit sem törődve a történeti forrásokkal, tényekkel, hetet-havat összehordva régészeti leletekről, állítólagos írott forrásokról, génvizsgálat eredményekről és egyebekről".

Szintén Fodor és Klima László mutatják be, hogy miért és hogyan próbálják egyesek cáfolni a finnugor nyelvrokonság elméletét - több fejezeten át, lényegre törően derítik ki, hogy miért hiheti bárki, hogy ez a tudományos teória a Habsburg elnyomás egyik újabb eszköze volt. A fejezetet a turullal, a magyar őshazával és a rovásírással kapcsolatos gondolatok zárják.

A Történelemtanárok Egylete hiánypótló kötettel lépett a múltértelmezési viták porondjára: ezen kezdeményezés nem csak a hasonló projektek szükségességét, hanem azt is bizonyítja, hogy mennyire szükségünk van és szükségünk lenne ezen történelmi problémák reális kibeszélésére és megoldására is.

Mítoszképzés és légvárak építgetése helyett pedig csak egy jó tanács: figyeljünk oda jobban történelemórán!

A kötet elérhető a TTE oldalán is (www.tte.hu/egyezzunkki)

Egyezzünk ki a múlttal! Szerk.: Lőrinc László, Történelemtanárok Egylete, Bp., 2010. 213 o.