Károlyi Mihály nem volt hazaáruló
2010. június 21. 11:27 Múlt-kor, MTI
Bűnbakot kerestek
Károlyi 1918. őszi stratégiájának alapja a győztes antanttal való együttműködés volt, ami nemzetközi színtéren a teljesítés politikáját jelentette, belpolitikában pedig a széles körű demokratizálást. Ez utóbbi megnyilvánult többi között az általános, titkos választójog, a gyülekezési és egyesülési szabadság, a sajtószabadság, a földosztás deklarálásában és független köztársaság kikiáltásában.
"Túl azon, hogy Károlyi meggyőződéses demokrata volt, ez a politika üzenetet is hordozott: az antant felé azt, hogy az új, nyugatias berendezkedésű Magyarország a demokratikus államok szövetségese kíván lenni, a nemzetiségek felé pedig azt, hogy Magyarországhoz való hűségük fejében széles körű kisebbségi jogokat kaphatnak. Törvény született a kárpátaljai ruszin és a felvidéki szlovák területek önigazgatásáról, valamint a német kisebbség kulturális autonómiájáról" - mondta Zeidler Miklós.
Erre a politikára azonban akkor már sem a Nyugat, sem a környező, nemzetállami ambíciókat dédelgető kisebbségek nem voltak kíváncsiak, és nem működtek együtt Károlyival. Az antant még az 1918 novemberében Magyarországgal megkötött fegyverszüneti egyezményeket sem tartotta tiszteletben, már csak azért sem, mert Károlyit ugyanolyan nacionalista politikusnak hitte - tévesen -, mint akik a háború idején vezették Magyarországot. S miközben a Károlyi-kormány a szerződések értelmében haderejének nagy részét leszerelte - tette hozzá -, Magyarország szomszédai újra meg újra felhatalmazást kaptak Párizstól a demarkációs vonalak átlépésére. Ezután nem meglepő, hogy a szerb, román és cseh(szlovák) csapatok törtek be az ország területére.
Hiába volt Károlyi Nyugat-, illetve antantbarát politikus, ez nem segített az országon, megalapozatlan volt a magyar közvélemény Károlyi nemzetközi befolyásával kapcsolatos bizakodása, de valószínűsíthető az is, hogy akkoriban bármely más magyar kormány a háborús logika áldozatává vált volna. "A győzteseknek tehát nem kellett a demokratikus pacifista Károlyi, de még kevésbé kellett a diktatórikus, a megszállók ellen fegyverrel is fellépő tanácskormány. 1919 márciusában egyes brit politikusok szemükre is hányták a franciáknak, hogy az antanttal lojális Károlyit lemondásba kergették, amivel megnyitotta az utat a bolsevizmus hatalomra jutása előtt" - magyarázta Zeidler Miklós.
A Monarchia felbomlásáért semmiképpen sem tehető felelőssé Károlyi - emelte ki -, ugyanis ebben a kérdésben a későbbi győztesek már 1918 tavaszán határoztak. Ennek oka az volt, hogy Oroszországnak a nemzetközi hatalmi rendszerből való 1917-es kiesésével felmerült a veszélye annak, hogy Németország túlzott erőfölényre tesz szert Európában. A nyugati nagyhatalmak és az Egyesült Államok ekkor döntöttek a háborús együttműködésről, s egy évvel később az is eldőlt, hogy a Németország egyszerű csatlósává gyengült Monarchiát felszámolják, s területéből az antantbarát nemzetiségek államait jutalmazzák.
Károlyival kapcsolatban inkább az a kérdés vethető fel a történész szerint, hogy el lehetett volna-e érni kedvezőbb határokat Magyarország számára. Ez elsősorban hadügyi kérdés, amelyben Károlyi kritikusai arra hivatkoznak, hogy a kormányfő 1918 végén szélnek eresztette a még egyben lévő fegyelmezett, jól felszerelt és vezetett csapatokat is, ez után pedig már képtelenség volt új, hatékony haderőt létrehozni. Tény az is, hogy a győztes hatalmak és kis szövetségeseik hadereje - amelyet az antant is erőteljesen támogatott - 1918 novemberében és később is túlerőben volt a magyar hadsereggel szemben. Mint mondta, Károlyi lemondásakor elismerte, hogy politikája nem volt sikeres, csődöt mondott az a koncepció, hogy az antantbarát, pacifista politikával meg lehet őrizni a történelmi Magyarország területi integritását.
Passzív politikáját más oldalról is bírálat érte - fűzte hozzá. Kosáry Domokos, a magyar történetírás 2007-ben elhunyt doyenje szerint például Károlyinak a politikai szabadságjogokat, az állami függetlenséget, és a méltányosabb vagyonmegoszlást célzó belpolitikája a haladó magyar történelmi hagyományok közé tartozik, katasztrofálisan sikertelen kormányzása azonban közvetve a demokrácia politikai gyakorlatát is évtizedekre diszkreditálta.
Zeidler szerint itthon a szörnyű tragédia után mindenkinek kiválóan megfelelt a bűnbak szerepére Károlyi. A magyar és a világtörténelemben is jól megfigyelhető, hogy minden nagyobb összeomlás után a veszteségeket elszenvedő közösségnek szüksége van bűnbakra ahhoz, hogy a tragédiát tömeglélektani szempontból maga mögött tudhassa, és jó lelkiismerettel megkíséreljen előre nézni. Az ilyen történelmi kataklizmák valós okainak és összefüggéseinek tényszerű feltárása általában hosszabb ideig tart. Ám addig, amíg a megalapozott értékelések megszületnek, a közvélemény azonnali és közérthető válaszokat követel, s ez szükségképpen leegyszerűsítő magyarázatokat szül, amelyek azután generációkon keresztül makacsul tartják magukat.
"Jó példa erre az áruló Görgei mítosza, amely már szinte a világosi fegyverletétel másnapján megszületett, és még a történész szakmában is egy évszázadon át tartotta magát. A köztudatban pedig talán még ma is él a legenda, hogy diadalmas szabadságharcunk bukásának csak a rút árulás lehetett az oka" - mondta Zeidler Miklós.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
