Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

Limuzinon érkezett tárgyalására a Shakespeare-fóliáns tolvaja

2010. június 18. 18:08 MTI

Ezüst színű limuzinon érkezett tárgyalására az a munkanélküli brit könyvkereskedő, akit azzal vádolnak, hogy ellopta, majd a jobb eladhatóság reményében szándékosan megrongálta William Shakespeare angol drámaíró színműveinek egyik ritka, 17. századi első kiadását.

<

A vád szerint az 53 éves Raymond Scott 1998-ban lopta el a fóliánst az angliai Durham Egyetem gyűjteményéből, és szándékosan szaggatta meg kötését, borítóját és lapjait.

2008 júniusában fogták el, miután az 1623-ban kiadott kötettel besétált a washingtoni Folger Shakespeare könyvtárba. Azt állította, hogy Kubában akadt a könyvre és kérte, igazolják számára eredetiségét. A könyvtárosoknak azonban gyanús lett a ritka fóliáns, és értesítették a rendőrséget. A szakértők szerint a könyv az egyik legfontosabb angol nyelvű nyomtatott mű, értékét megrongált állapotában is 1,2 millió euróra (csaknem 337 millió forintra) becsülték. A kötetet méretei és egy feljegyzés alapján azonosították.

Scottot egy másik lopással és orgazdasággal is megvádolták, de ártatlannak vallja magát. A vádlott egyébként kedveli a feltűnést: a csütörtöki tárgyalásra egy Chrysler 300-as limuzinnal érkezett, egy korábbi meghallgatásra pedig skót szoknyában jött hintóval, amelynek bakján egy skót dudás ült. Most panamakalapját fitogtatva és az újságíróknak a győzelem V-betűjét villantva lépett be csütörtökön a Newscastle-i bíróság épületébe. Pere előreláthatólag négy hétig tart.

A Durham Egyetemre 1998 decemberében törtek be, és a középkori angol irodalomról szóló kiállítás egyik tárlóját feszítették fel. A betöréskor elemelték az Újtestamentum egy 14. vagy 15. századi angol nyelvű kézírásos fordítását, valamint Geoffrey Chaucer költő azonos korból származó verstöredékét is.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

Limuzinon érkezett tárgyalására a Shakespeare-fóliáns tolvaja

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz különszám: Mesés mítoszok és kivételes teljesítmények

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra