Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

Saját történelmére tanítaná Afrikát az UNESCO

2010. június 17. 10:01

Pánafrikanizmusra oktathatnák a gyerekeket: az UNESCO legújabb javaslata egy harminc éven át folytatott kutatás eredményeit emelné be a fekete kontinens országainak tankönyveibe.

<

Amikor 1964-re több afrikai ország is elnyerte függetlenségét, az UNESCO Afrika Általános Története címmel indított egy tudományos sorozatot, amely terveik szerint helyi nézőpontból mutatta volna be a térség történetét, előítéletektől, és rasszizmustól mentesen, érzékeltetve a rabszolga-kereskedelem és a gyarmatosítás hatásait is. A projekt 30 évig tartott, és abban több mint 350 történész vett részt – akik kétharmada afrikai volt - és az ennek során megszületett tanulmányok 1980 és 1999 között nyolc kötetben jelentek meg.

Mindennek azonban igencsak kevés gyakorlati haszna volt - írta a Le Monde francia napilap, hiszen a politikai klíma megváltozásával a legtöbb helyen a korábbi idealista pánafrikanizmust keményvonalas nacionalizmus váltotta fel, így a hasonló tudományos munkák csak a kormányzati intézmények polcain porosodtak.

Az UNESCO azonban most változtatna mindezen, és a megszületett tanulmányokat a helyi oktatás szerves részévé tennék. Az Afrikai Unió támogatásával, és Líbia anyagi segítségével a szervezet 2009 márciusában indította el legújabb kezdeményezését, amelynek első szakaszáról egy múlt héten Tripoliban megrendezett nemzetközi konferencián számoltak be.

Ennek során leszögezték: a következő két év során kidolgozzák, hogy a tanulmányok miként jelenhetnének meg az általános és középfokú oktatásban, és miként lehetne jobban bemutatni a pánafrikai történelmet. A mintát ehhez Dél-Afrika adhatja: ott ugyanis sokszor hivatkoznak a tankönyvek az UNESCO sorozatára.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

Saját történelmére tanítaná Afrikát az UNESCO

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz különszám: Mesés mítoszok és kivételes teljesítmények

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra