Győr vára - újratöltve
2010. június 6. 12:07
A magyar várak reneszánszukat élik – legalábbis a virtuális térben: egymás után születnek újjá lerombolt váraink digitális rekonstrukciók révén, amelyek egyaránt szolgálják a tudományos megismerést és a láttatás igényével fellépő ismeretterjesztést. Római erődök, középkori várak és török kori végvárak tűnnek fel a világhálón szilárdan állva az érdeklődők ostromát. Ehhez az újkeletű erődrendszerhez csatlakozott Győr is, életre keltve a török kori végvárat.
A város stratégiai helyzete a hódoltság idején, a 16. században értékelődött fel: a végvárvonal leghatalmasabb erődítményeként a Bécsbe vezető út védelmében játszott kulcsszerepet, s lett a császárváros s egyben a kereszténység védőbástyája (Vormauer Wiens -propugnaculum Christianitatis). Az erődítési munkálatokra I. Ferdinánd király 1537-ben adott utasítást, amelyek azután több szakaszban, számos tervmódosítással kerek negyven esztendőn át folytatódtak. Amikor a Haditanács 1577-ben befejezettnek nyilvánította az építkezést, a magyarországi végvárrendszer legnagyobb, olasz rendszerű, fülesbástyás erődítménye készült el.
A hadiépítészet fejlődésével a 17. század közepére szükségessé vált az erődítmények korszerűsítése. Erre Francesco Wymes hadmérnök tervei szerint, gróf Montecuccoli várparancsnoksága alatt az 1661–1664 közötti években került sor: a kiszélesített várárokba külső elővédművek kettős láncolatát építették fel. A török háborúk végeztével, a 18. század elejére Győr elvesztette katonai jelentőségét. A napóleoni háborúk idején rövid időre újra szerephez jutott a vár: a francia csapatok a kismegyeri csata után néhány napi ostromot követően elfoglalták, majd visszavonulásukkor a falakat felrobbantották (1809).
A várost körülölelő hatalmas erődítményből mára csupán egyetlen összefüggő részlet maradt meg, a Mosoni-Duna és a Rába összefolyásánál álló Kastély-bástya és a hozzá kapcsolódó Sforza-félbástya. A napóleoni időket követően ugyanis folyamatosan elbontották a védműveket és a kapukat. A győrieknek különösen ez utóbbi fáj: szinte nincs esztendő, hogy ne merülne fel akár a Bécsi-, akár a Fehérvári-kapu újjáépítésének terve.
Ezt az igényt valósította meg, még ha digitális formában is az a várrekonstrukció, amely a Xántus János Múzeum 150 éves fennállása alkalmából készült. A néhány perces film a török kori végvárat eleveníti meg, bemutatva 16-17. századi építési periódusát. Körbejárhatjuk a várost övező falakat a hét hatalmas fülesbástyával, beléphetünk a reneszánsz várkapukon, felnézhetünk a Tűztoronyra és végül a szemünk előtt repülnek a levegőbe az erős bástyák. Az állandó kiállításon látható film alatt Kátai Zoltán énekmondó lantjátéka hallható: a históriás énekek dallamai a vár fénykorának világát idézik meg.
Az elmúlt félezer évből az erődváros számos ábrázolása maradt fenn: tervrajzok, metszetes látképek és alaprajzok illetve helyszínrajzok, amelyeket látva első pillantásra egyszerű feladatnak ígérkezett a rekonstrukció megszerkesztése. A képi források összevetésekor azonban kiderült, hogy nincs közöttük két olyan, amely azonos módon mutatná be a falak futását és a bástyák elhelyezkedését. További gondot okozott, hogy a három reneszánsz várkapuk közül csupán a Bécsi-kapunak ismerjük a pontos megjelenését, a másik két kapuépítmény esetében megközelítő hitelességű, elméleti rekonstrukciót lehetett csak készíteni.
A falakkal övezett Győr, a mai belváros épületei szintén folyamatosan változtak, a városkép mai arculatát csak a 19. század végén nyerte el. Az anakronisztikus megoldásokat és az alaptalan fantáziálást elkerülendő a várfalak mögött a város mai épülettömbjei tűnnek fel jelzésszerű tömegként, elsősorban a térbeli tájékozódást segítendő.
A rekonstrukciót a győri Széchenyi István Egyetem építész szakos hallgatói: Baló Dávid, Bóta Kata, Lipusz Roland, Nagy András és Soós Attila Timur készítették, a szakmai konzulens Székely Zoltán művészettörténész volt. Megvalósítását a Nemzeti Kulturális Alap támogatta.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
