Egyre népszerűbb a környezettörténet
2010. május 31. 10:32
A környezettörténelem új tudományágként eljutott abba a szakaszba, amikor művelői egyre több helyen intézményi keretek között folytathatják munkájukat. Az interdiszciplináris tudomány egyik hazai képviselőjét, Rácz Lajost arról kérdezte az mta.hu, hogy mi is pontosan a környezettörténelem és kik azok a környezettörténészek.
Az MTA doktora, a Szegedi Tudományegyetem Pedagógusképző Kar Történettudományi Tanszékének oktatója szerint a kérdés első felére viszonylag egyszerű választ adni. A környezettörténet az emberi társadalom és a természeti környezet kapcsolatát, vagyis a történeti ökoszisztémák működését vizsgálja. A kérdés második felének megválaszolását azonban már bonyolultabbnak nevezte a tudós. Rácz Lajos idézte Donald Hughes-t, a Denveri Egyetem professzorát, aki szerint a környezettörténettel foglalkozóknak legelőször is el kell fogadniuk, hogy „a természet és a társadalom egy kontinuum”, azaz folytonosság.
Az újsütetű környezettörténésznek azzal is meg kell barátkoznia, hogy bármely módszer – legyen az természet- vagy társadalomtudományi – használható, amennyiben előmozdítja a történeti ökoszisztémák megismerését. Végül egy környezettörténésznek négy dimenzióban kell gondolkodnia, vagyis egyszerre térben és időben. "Aki képes és hajlandó ezeknek az elvárásoknak megfelelni, minden fenntartás nélkül környezettörténésznek gondolhatja magát" – hangsúlyozta Rácz Lajos. Mint mondta, nem nagyon ismer olyan hagyományos diszciplínát, amelynek a művelőjével ne találkozott volna környezettörténeti konferencián. Fizikusok, matematikusok, biológusok, geográfusok, szociológusok, néprajzosok, történészek, filozófusok alkotják azt a kört, amelynek tagjai nem csak érdeklődnek az emberi társadalom és a természeti környezet kapcsolata iránt, hanem kutatják is azt.
A környezettörténész munkájáról szólva Rácz Lajos kiemelte, hogy a kutatásokban különös hangsúlyt kap a hosszú távú folyamatok vizsgálata, amelyek során akár évszázadokkal, vagy évezredekkel ezelőtt kezdődött folyamatok jelenkorig tartó pályáját tárják fel. Példaként említette az éghajlati változásokat, vagy a nagy létfenntartási rendszerek kifejlődését és átalakulásait. Mint mondta, minderre azért van szükség, mert a hosszú távú folyamatok ismerete nélkül a jelenlegi állapotokat képtelenség megérteni, s a lehetséges jövőt sem lehet körvonalazni.
Rácz Lajos a környezettörténet másik fontos sajátosságának nevezte a lázadást a tudományos megismerés hagyományos szerkezete ellen. "A korábbi évszázadokban kialakult tradicionális diszciplináris szerkezetet védi az egyetemi és a tudományos intézményrendszer. Ezt a szisztémát időről időre támadások érték, de az egyik legerőteljesebb revíziós kísérlet az ökologikus gondolkodás terjedéséhez köthető" – mondta az MTA doktora, aki szerint ma már minden társadalomtudománynak van ökologikus irányzata.
A legfőbb kutatási irányokat ismertetve Rácz Lajos három nagy problémacsoportot jelölt meg: a természeti környezet rekonstruálását a különböző történeti korokban, a környezet és a társadalom kapcsolatának empirikus vizsgálatát, valamint az ember és a természeti környezet együttéléséről való gondolkodást. Napjaink egyik legnépszerűbb témájának a klímakutatás mellett a létfenntartási rendszerek vizsgálatát nevezte a környezettörténész.
Hozzátette: az alig tucatnyi, kifejezetten környezettörténetre szakosodott magyar tudós leginkább környezetrégészettel, éghajlattörténettel és tájrekonstrukcióval foglalkozik. Rácz Lajos a hazai kutatókról szólva megjegyezte, hogy a környezettörténészek maroknyi tábora mellett meg kell említeni a környezettörténeti szempontból releváns kutatási problémákat vizsgáló szakembereket, akiknek a számát ötven és száz közöttire becsülte.
Arra a kérdésre, hogy mi az a plusz, amit egy környezettörténész tud, de egy természettudós, egy meteorológus vagy egy éghajlatkutató nem, Rácz Lajos a nyitottság és a szintetikus látásmód fontosságát hangsúlyozta. Utalt arra, hogy eredetileg földrajz-történelem szakon szerzett diplomát, s úgy vélte: a környezettörténészek jelentős része „kettős tudományos identitású”. "Úgy gondolom, hogy a hozzám hasonló tudományos értelemben vett „önkéntes hontalanoknak” a közvetítés és az ismeretek szintetizálása az egyik legfontosabb feladata, hiszen számunkra nincsenek átléphetetlen határok" – fogalmazott az MTA doktora.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
