Múlt-kor.hu

Tánccal a békéért

2010. május 19. 10:51 Fekete István

A kulturális felsőbbrendűség hirdetése és a propagandisztikus törekvések mellett egymás, eladdig távolinak és misztikusnak tartott életstílusának megismerését voltak hivatottak bemutatni a hidegháborúban az Egyesült Államokban és a Szovjetunióban fellépő különböző balett társulatok vendégszereplései, amelyektől sokan a békés egymás mellett élés megteremtésének várták.

A kulturális nyitásra való felszólítás sokáig süket fülekre talált a szovjet vezetők oldalán: az 1955-ös genfi külügyminiszteri találkozón Molotov lesöpörte az asztalról az erre vonatkozó amerikai-angol-francia hármas javaslatát, mondván, az a szovjet belügyekbe való beavatkozás egyik nyílt formája lenne. A változást ezen a területen is Hruscsovnak a sztálini bűnökről tartott, az 1956-os XX. pártkongresszuson elhangzott beszéde hozta el, ezt követően Moszkva Nagy-Britanniával, Norvégiával és Franciaországgal is kulturális kapcsolatokat létesített.

1958. január 27-én került aláírásra az első ilyen jellegű megállapodás a két rivalizáló világbirodalom között, amely az „Egyezmény az Egyesült Államok és a Szovjetunió között kulturális, technikai és nevelési területeken” címet viselte. (Lacy-Zubarin egyezmény) A megállapodás tető alá hozásában nagy szerepe volt Carlton Smithnek, az Amerikai Nemzeti Művészetek Alapítványa igazgatójának, aki ez ügyben moszkvai látogatása folyamán már 1955-ben folytatott puhatolózó tárgyalásokat.

Ugyanebben az évben indult hódító útjára a Porgy és Bess című amerikai opera, amely a nagy sikerű európai vendégszerepléseket követően a szovjet fővárosból is meghívást kapott. Smith azt is elérte, hogy két világhírű szovjet virtuóz, nevezetesen David Ojsztah hegedűművész és Emil Gilels zongorista az Egyesült Államokban léphessen fel.

A pionírnak számító Mojszejev Táncegyüttes amerikai útja eleinte meghiúsulni látszott: az 1952-es bevándorlási és nemzetiségi törvény (McCarran-Walter) ujjlenyomatot követelt az Egyesült Államokba érkező külföldi állampolgároktól, Hruscsovnak pedig csak nagy nehézségek árán sikerült kiharcolni Eisenhower elnöknél, hogy a nagyobb főből álló szovjet csoportok ennek hiányában is amerikai földre léphessenek.

Az ukrajnai születésű, de már amerikai állampolgársággal rendelkező impresszárió, Sol Hurok által megálmodott tervnek végül az 1958-as egyezmény adott zöld utat. A néptáncegyüttes fellépéseit tizenegy héten át élvezhette az amerikai publikum, s azokat összesen 450 ezren tekintették meg, a Metropolitan Opera House-ban például a nagy érdeklődésre tekintettel a kezdeti nyolc dolláros belépőjegyeket nyolcvan dollárra srófolták fel.

Amellett, hogy az amerikai polgárok betekintést nyerhettek a hagyományos szovjet táncok széles spektrumába, a csak a híradásokból ismert, negatív fényben feltüntetett kommunista ország polgárait most testközelből láthatták, amint azok önfeledten nevetnek és táncolnak. A Mojszejev-féle alakulat megérkezésében az amerikai értelmiségiek azt a lehetőséget vélték felfedezni, hogy az egyre forróbb hidegháborús környezetben a kormány megteremtheti a két világhatalom polgárainak békés egymás mellett élését.

A Mojszejev Táncegyüttes sikerét látva két társulat is fontolgatta a Szovjetunióban való fellépés lehetőségét: az egyik a George Balanchine és Lincoln Kirstein által alapított Balett Társaságból kinövő New York City Ballet, (NYCB) a másik pedig a Jerome Robbins nevével fémjelzett csoport volt. A Jerome Robbins’s Ballet eleinte leküzdhetetlen akadályokkal találta szembe magát, ugyanis a jazz-elemekkel megspékelt előadásokkal fellépő alakulat külföldi fellépéseit Moszkva rendre elutasította, mondván, a performanszok a dekadens, velejéig romlott nyugati formát képviselik. A tengerentúlon a döntést a Szovjetunió természetes reakciójával magyarázták, hiszen nyilvánvaló volt: alapjaiban különbözik a két országnak a balettről alkotott felfogása.

1960-ban többszöri nekifutás után végül az amerikai táncbizottság úgy döntött, hogy az American Ballet Theatre-t (ABT) küldik a Szovjetunióba. Éles vita bontakozott ki azzal kapcsolatban, hogy vajon az ABT inkább kortárs vagy tradicionális produkcióval rukkoljon elő, avagy a kettőt vegyítse. Az egy hónapig tartó fellépés-sorozat két igazi amerikai produkciót tartalmazott (Rodeo, Fancy Free), de a vendéglátók kérésére két műsorszámot (Billy the Kid, Fall River Legend) is ki kellett húzni a repertoárból, amelyekről a moszkvai kultuszminisztériumban úgy tartották, hogy azok nem egyeztethetők össze a szovjet világképpel.

A pártutasítások felszólítására az addig csak klasszikus táncokat előadó, majd modernizálódó Bolsoj (itt lépett fel a 20. század legnagyobb balerinájának tartott Galina Ulanova is) 1959-ben, három évvel később pedig a Kirov Ballet is tiszteletét tette az Egyesült Államokban, az amerikai külügyminisztérium nyomására a táncbizottság pedig úgy döntött: megérett az idő arra, hogy a NYCB is fellépjen a nagy rivális színházaiban.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

Tánccal a békéért

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2022. nyár: Mesebeli menyegzők

Ízelítő a Magazinból

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra