Az alábbi naplórészletek a fiatal Lowetinszky János József két vidám, Budapest környéki kirándulását (Normafa, János-hegy, illetve Visegrád), és az egyik kiruccanását követő kalamajkát örökítik meg: a cseh származású, csehül jól beszélő naplóíró és baráti köre csehekkel verekedett össze a budapesti utcán 1890. május elsején.

Vissza, Ödön is jött, 1 9-kor át, be Jancsihoz, ki be volt rúgva, s egy Arisztont nyúzott. Onnan ki, álltunk a kapuba[n] Jancsival, az ördög egy csomó csehül ugató csehet hozott, én meg bolond fejjel mondom Józsinak: kiáltsd „Stychó” [ticha] (csehül „Hallgass”), kiálltja, ezek visszafrontolnak [visszafordulnak], de elintéztük a dolgot békésen, s elmentek. De Jancsi a részeg fejjel kijött, s újra kezdett velük, persze ő az inkriminátor [vádló] szerepét akarta vinni, forgópisztolyát húzogatta, aztán sok hadarás után, miközben én egy atyámfiának a száját nyomogattam, Jancsi a főczinkost fölpofozta, s azután annak esett, akit én tartottam, majdnem általános lett volna már a dolog, én is közbeugrottam, s egyet odaütöttem, az ipsze erre megszalad, de Jancsi arcza vérrel volt borítva, még pedig törött üvegtől, s az én kezem is meg volt karczolva; amelyek nem szökhettek [a csehek közül], mentegetődztek. Jancsi képét árnikával [gyógynövényből készült borogató-szerrel] kiöblögetve, még egy kis ideig beszélgetve, lefeküdtünk, alvás. Az idő szép volt. Mozgalmas május 1-eje volt.

A teljes cikk a Múlt-kor történelmi magazin 2010. nyár számában olvasható.